Felismerhetetlen autó - Az őrségi halálos baleset képei

ugytudjuk.hu 2018-12-30 11:10:00

Ahogy arról beszámoltunk. szombaton este egy Toyota és egy Ford hajtott el egymás mellett úgy Őriszentpéter határában, hogy a két autó tükre összeért.  Feltehetően ijedtében a Toyota sofőrje elvesztette uralmát az autó felett, az útról lesodródva az árokba, a fák közé csapódott.

A sofőr nem használt biztonsági övet, az autóból is kizuhant, a helyszínen pedig életét vesztette.

Szólj hozzá!

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.

A Rákóczi Ferenc utcát, a Várkört és a Pék utcát is felújítják Kőszegen

A közbeszerzést kiírták, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a kivitelező.

Harmadik alkalommal rendezték meg Győrben a Fehér Miklós Emléktornát

Az emlékezésé és az összetartozásé volt a főszerep szombaton, a Magvassy-csarnokban.

Paks II. - 80 milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Tordai Bence

A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.

7 milliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, a szálak a Nyugat-Dunántúlra vezetnek

Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.

Magyar Kultúra Hete Győrben - kiállítások, filmek, táncház és zenés estek

Január 20. és 24. között különleges programsorozattal vár minden érdeklődőt a Rómer Flóris Múzeum.

10 hónappal a bejelentés után valóban meg is kezdődött kőszegi Hősök tornya felújítása

A 375 milliós projektből magára a felújításra 156 millió forintot költenek el. Eredetileg 2026 márciusára készen kellett volna lennie a felújításnak.

Győrben is érvényben a vörös kód - mindenkinek jár a segítség a hidegben

Pintér Bence a lakosság figyelmét kéri az előttünk álló extrém fagy idejére.

Sárkány Péter: a Győr-Szol feladata a piaci alapon bérbe adott ingatlanok piaci áron történő hasznosítása

Az elnök-vezérigazgató Kósa Rolandnak írt válaszában kifejtette, hogy ettől semmilyen körülmények között sem tekinthetnek el. 

Extrém hidegben is számíthatnak rá - segítséget ajánl fel Hajtó Péter szombatra Győrben

Egyedül élő időseknek és mozgássérülteknek nyújt gyakorlati segítséget a független képviselő az előttünk álló hideg napokon.