Már nem azért egy kiló az egy kiló, amiért eddig az volt

Unyatyinszki György 2018-11-16 18:32:00
Meváltozott a definíció

Valószínűleg keveseknek kell elmondani, de azért jobb a békesség, hogy a mai napig egy Párizsban elhelyezett irídiumötvözet súlyához kötötték az 1 kilogramm mértékegységét, a definícióban is ennek a tárgynak a súlyát határozták meg. A tudomány azonban belátta, hogy egy adott tárgynak a körülményektől függően változhat a tömege, vagyis nem állandó. Emiatt következhetett be, hogy az említett tömb az évek során vesztett a tömegéből 0,05 milligrammot.

A tudósok tehát egy olyan állandóhoz próbálják kötni a mértékegységet, mint az megtörtént az 1 méter újbóli meghatározásakor, mikor a fény sebességéhez kötötték.

A jövőben az elektromágneses erő mértéke határozza meg, hogy mennyi egy kiló. Mint ismert, két mágneses tárgy közötti mágneses erőhatás lép fel, mint mondjuk egy mágneses emelő esetében is, amivel az autókat pakolják a roncstelepeken. Ennek az erőnek erősségén múlik, hogy a sikerül-e felemelni az autót. Az említett emelő ráadásul elektromágnes, azaz az elektromos áram erőssége, teljesítménye alapján lehet pontosan meghatározni. Nos, a tudósoknak sikerült meghatározni ennek az erőnek a mértékét 1 kilóra is, amit egy rendkívül precíz Kibble-mérleggel pontosítottak.
 

2019-től már az új mértékegység definíció szerint működik a világunk.

Egyébként semmi nem változik.

via Index

Szólj hozzá!

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.

Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök Győrben

A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.

Egyedi matricakészítés prémiumminőségben

Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Ágh Ernőt

Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.

Szombaton Szombathelyre érkezhet Magyar Péter

Az biztos, hogy Vas megyét célozza meg.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.

Lemondott Vígh Ferenc a Haladás vezetőedzői posztjáról

Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.

Vállon szúrta a kalauzt egy férfi Győrben, mert leszállította a vonatról

Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt. 

A tiszta otthon belső rendezettséget is ad!

Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.