Helló tél, hát megjöttél? Vasárnap leeshet az első hó

VPP 2018-11-16 11:54:00
A hideg mellé vasárnap éjjeltől már kevés csapadék is társulhat, hétfő reggelre több helyen hólepel is kialakulhat - írja az Időké.

Az előrejelzés szerint vasárnapig északkelet felől továbbra is hideg, száraz légtömegek érkeznek fölénk. Bár a nap sok heyet sütni fog, a reggelek már fagyosan fognak telni és a csúcshőmérséklet is napról napra csökken.

Vasárnapról hétfőre virradóra nedvesebb levegő fog bekopogtatni, az erősen megnövekvő felhőzetből több helyen is előfordulhat kisebb havazás (főként északon, északnyugaton), hószállingózás, helyenként havas eső. A fagypont körüli, részben az alatti hőmérsékletben a hegyvidéki területek mellett síkvidéken is
 

vékony hólepel boríthatja be a tájat.



 

A hó sajnos nagy valószínűség szerint most még nem fog megmaradni, hétfőn napközben mindenhol olvadni fog. Kedden várható egy széllel bélelt mediterrán, amely jelentősebb csapadékkal jűrhat, de ennek tér- és időbeli lefolyása, valamint halmazállapota most még meglehetősen bizonytalan.

(Térkép: idokep.hu)

Szólj hozzá!

Szabad a szivárványos menet Budapesten

A rendőrség megerősítette, lehet az LMBTQI jogokért felvonulni Budapest belvárosában.

Egy gólos győzelemmel döntős az Audi ETO KC a Final Four-ban

29:28-ra győzték le a győri lányok a dán riválist.

1 milliárd 400 millió forint mínuszt termelt tavaly a Győr-Szol

Ezentúl a közgyűlés nyilvánossága előtt tárgyalják meg az önkormányzati cégek beszámolóit.

Nem támogatták a fideszesek, hogy teljes mértékben zöld területté nyilvánítsák a marcalvárosi Kiserdőt

Hiába szavaztak úgy a helyiek, hogy nem szeretnék, ha egy része be lenne építve.

Pintér Bence betartotta ígéretét: nyilvánosak az Audi szerződések!

Kiderült, hogy nem is lehetett volna titkos, és, hogy mára mennyire elavult.

Már megint szórakozott valaki a 112-vel

Egy szombathelyi férfi azt állította, hogy a testvére belökte a szobába, és nem engedi ki onnan.

Miért fontos a kerítésnél a professzionális kivitelezés?

Egy jól megtervezett és kivitelezett kerítés nem csupán határvonalat jelent egy telek szélén. A kerítés a biztonság, az esztétikum és a funkcionalitás hármas egységét képviseli – legyen szó családi házról, ipari területről vagy mezőgazdasági birtokról.

Többek között a vasszécsenyi polgármester sem szavazta meg azt, hogy Szombathely pénzt kapjon a Versenyképes Járások Programból

Kétharmados támogatottság kell ahhoz, hogy egy település pénzt kapjon. Szombathely esetében ugyan a többség megvan, de a kétharmad nincs meg. Nemény polgármester bizakodik.

Amit a fogpótlásról tudni érdemes

Tény, hogy a genetikánk is meghatározza azt, hogy mennyire ellenállóak a fogaink, ugyanakkor mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megőrizzük a fogsorunk esztétikáját, egészségét.

Közös levelet írt Pintér Bence, Kósa Roland és Fekete Dávid Győrben

A jövő évi választások tisztasága és a szabad politizálás a cél. 

Hogyan formálják át a videojátékok a szabadidőnket?

Napjainkban, amikor egyre több időt töltünk otthon, sokan a videojátékok világában keresnek kikapcsolódást és szórakozást.

Idén már 4 naposra duzzad a szombathelyi Bloomsday

Sörcsapolás, Nádasdy Ádám, fényfestés, koncertek.

Bár 3 millió 493 ezer forintot autózott el tavaly Simon Róbert Balázs, a Parlamentben mindössze egyszer szólalt fel

Akkor sem Győr, hanem a költségvetés kényszerítette szólásra a képviselőt.

Látszani kell, ha dolgozol – miért éri meg LED-munkalámpára váltani?

A mezőgazdasági munkák jellemzően nem kérdeznek időt.