Évi 190 millió forintot kell majd fizetnie 12 évig Szombathelynek a közvilágítás megújításáért

Farkas Bazsi 2018-11-14 11:22:00
Kétmilliárd helyett, 1,2 milliárdot kell kiperkálni.

Kétmilliárd forint helyett most 1,2 milliárdból lesz megoldva a szombathelyi közvilágítás korszerűsítése - hangzott el egy mai sajtótájékoztatón Balassa Péter (Jobbik), önkormányzati képviselőtől. A politikus a tájékoztató elején döbbenetét fejezte ki, hogy egy ilyen horderejű ügyben csupán szerkesztőségünk képviselte magát a helyi médiumok közül, szerinte ez azt mutatja, hogy a politikai akarat felülírja a helyi média működését. 


Balassa elmondta, hogy másfél éve dolgozik azon, hogy ne születhessen egy, a szombathelyiek számára kedvezőtlen politikai döntés a közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatban. Emlékeztet, hogy 2015-ben egy közgyűlési határozatot követően láttak neki a közvilágítás korszerűsítését célzó beruházás előkészítésének. A képviselő azt mondta, hogy az ő politikai torpedójának köszönhetően nem fizetettek ki a szombathelyiek plusz 800 millió forintot az Eliosnak, ami ellen egyébként idő közben OLAF eljárás is indult .

Balassa hangsúlyozta, hogy aránytalan a közbeszerzési bíráló bizottság működése, amíg korábban volt ellenzéki kontroll és rálátás, addig ez mára teljesen eltűnt. A politikus kifogásolta, hogy a tendert elnyerő K&H Bank nem helyi alvállakozókkal kíván dolgozni. Korábban ugyanis a szombathelyi Kárpáti Kelemen utca világítás korszerűsítését a helyi Villkász Kft végezte, ráadásul kiválóan. 


A Jobbikos képviselő azt mondta, úgy látszik ezentúl pénzintézetekkel kell majd az önkormányzatnak tárgyalni, ez lett a Fideszes strómanok legújabb játszótere.

Szombathely a közvilágítást teljesen önkormányzati pénzből újítja meg. Az 1,2 milliárdos beruházást 12 évig, évi 190 millió forintos törlesztővel rendezi a város. 


Balassa azt mondta, hogy olyan adatok jutottak el, hozzá, hogy a korszerűsítés után 57%-os áramszámla megtakarítás jelentkezik a városnál. 
 

Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz István korábbi üzlettársai nyerték el a szombathelyi közvilágítás cseréjére kiírt uniós pályázatot. Korábban felmerült, hogy a Tiborczhoz köthető Elios pályázik a K&H Bank alvállalkozójaként, ám az Elios-botrány kirobbanása után ebből kihátráltak a felek. Az Elios helyére azonban a 13 milliárd forintos botrányban is nevesített cégek léptek be.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.