Szörnyű lehet majd a szombathelyi városházán dolgozni az elkövetkezendő hetekben

Farkas Bazsi 2018-11-05 14:42:00
Nagy lesz majd a por és a zaj a 23 millió forintból megújuló polgármesteri parkoló miatt.

Igazán humánus döntés született a szeptemberi közgyűlésen, a Fideszes városvezetés ugyanis megkímélte a szombathelyieket több városi út és járdafelújítás zajától, porától, meg minden más egyéb kellemetlenségtől, amivel az ilyesmi járhat. Az Éljen Szombathely! frakciója ugyan próbálkozott a szombathelyiek életének megnyomorításával, mert lakótelepi parkolókat, járdák és utak felújítását kérték, sőt volt olyan, aki a játszótéri játékok cseréjét és a terek rendbetételét kérte, ám a városvezetők, hál’ Isten, nem engedték meg, hogy a szombathelyi lakások ablakai alatt egetverő lármával cseréljék ki a hintákat és mászókákat, hogy aztán a népes gyereksereg még nagyobb lármát csapva még használja is majd azokat. Ráadásul pont nyáron, amikor ugye az ember rendszeresen hagyná nyitva az ablakot. 

A városházi dolgozók azonban kénytelenek lesznek nyelni a port és hallgatni a polgármesteri parkoló felújításának zaját. A felújítás egyébként elengedhetetlen volt, fotókon mutatjuk azt a rendezetlen állapotokat, amik a város első embereinek parkolását övezték. 


Ahogy a mondás is tartja, a választott képviselőség, polgármesterség a szolgálatról szól. Ez is mutatja, hogy a város vezetői micsoda elhivatott munkát végeznek, hiszen valljuk be, mi magunk sem szívesen hagynánk a privát autóinkat és szállnánk át a hivatalai kocsiba ha ilyen körülmények fogadnának. Aligha egy hetet bírna ki itt egy civilizált ember. 

A parkoló felújítása megkezdődött, 23 millió adóforintot költ most el rá a városvezetés, és milyen igaza is van.

Már csak a szegény városházi dolgozóknak kell kibírni a több hetes bontással és építéssel járó zajt. Hát igen, nem mindenki lehet annyira szerencsés, mint a lakótelepeken élők, akinek holmi felújításokkal nem háborgatják a nyugodt mindennapjait. 
 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.