Városi rangadót rendeztek a női kézilabda bajnokság második vonalában szombaton délután Szombathelyen. Az eddig vereség nélkül álló SZKKA az egyetemi sportcsarnokban fogadta a sereghajtó Haladást.

A meccs első percei szorosra sikeredtek, a Haladás ekkor még tudta tartani magát, ám már a félidőhöz közeledve látni lehetett, hogy egyre inkább fáradnak a zöld-fehérek. A második játékrészben aztán a házigazdák teljesen felőrölték ellenfelüket, ezzel pedig újabb győzelemmel tartják pozíciójukat a tabella élén.

Szombathely SZKKA - Szombathely Haladás 30-16 (13-7)
NB1/B Női, nyugat Szombathely egyetemi sportcsarnok, 400 néző.
Gólszerzők
SZKKA: Csire 4, Udvardi 5, Takács 2, Horváth 4, Szendrei 4, Pődür 1, Hornyák6, Moutsogianni 1, Virág 4.
Haladás: Freiberger 1, Kozma 7, Simsik 4, Mórocz 1, Rábai 2.











December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
