Gáláns: Ha sokat buknának a republikánusok a félidős választásokon, Trump nem viszi el a balhét

Ugytudjuk.hu

2018-10-17 06:51:00

Donald Trump amerikai elnök az AP hírügynökségnek adott interjújában kedden közölte, nem ő lesz a felelős azért, ha a republikánusok esetleg vereséget szenvednek a novemberben tartandó félidős választásokon. Megítélése szerint ő segíti a republikánusokat, a jelölteknek nyújtott támogatása pedig növeli a politikusok választási esélyeit.

Az amerikai választók azonban nem feltétlen így gondolák. A legnagyobb amerikai közvélemény-kutatóknál ha nem is gyalázatosan, de nem jól állnak a republikánus jelöltek az ingadozó államokban, részben az elnök által erőltetett alkotmánybírói kinevezési ügy miatt. Emlékezetes, hogy a republikánus többség még a félidős választások előtt elfogadta Brett Kavanaugh főbírói jelölését, noha országos botrány kerekedett belőle, hogy egy nő (majd mellette mások is) szexuális zaklatással vádolták meg.

Trump hangsúlyozta viszont, hogy szerinte a republikánusok "jól állnak", és úgy érzi, megismétlődhet a 2016-os választásokon elért siker. Dicsérte magát, mondván, nem hiszi, hogy a kampánykörutakon "bárki is ilyen hatásos lett volna", mint ő. Az elnök magabiztossága látán egyébként a választók körében kicsit javultak a republikánusok támogatottsága, a kérdés, hogy eleget-e.

Az úgynevezett félidős választásokat november 6-án tartják, amikor is a képviselőház egészét és a szenátus mintegy egyharmadát újraválasztják, és több államban kormányzót is választanak.

Trump üdvöskéje letette a főbírói esküt

Helyi idő szerint szombaton este letette a hivatali esküt Brett Kavanaugh, aki az Egyesült Államok 114. alkotmánybírája lett. Alig másfél órával azt követően, hogy a szenátusban 50:48 arányban megszavazták a jelöltségét, Brett Kavanaugh - a hagyományok szerint Bibliára tett kézzel - felesküdött a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére.

Szólj hozzá!

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.