Tarlós újrázhat Orbán engedélyével a főváros vezetéséért

Ugytudjuk.hu

2018-10-10 11:16:00
Az ellenzéknek még nincs főpolgármester-jelöltje Budapesten.

Közös sajtótájékoztatón jelentette be Tarlós István és Orbán Viktor, hogy 2019-ben ismét a jelenlegi főpolgármestert indtja a Fidesz az önkormányzati választáson. Jelölésével a kormánypárt az erősen billegő fővárost próbálná újra behúzni (részletek lent).

Érdekessége a jelölésnek, hogy Tarlós István csak bizonyos - egyelőre titkolt - feltételek mentén vállalta a feladatot, amire Orbán úgy bólintott rá, hogy azokról csak utólag fognak beszélni a következő kormányülésen.

Azonban a kormány is úgy érezheti, hogy nagyobb befolyást szerzett - a makacsnak számtó Tarlóssal szemben - a főváros felett. Létrehozzák a Budapesti Fejlesztési Tanácsot, amit Orbán és Tarlós közösen elnökölnek majd a fejlesztési pénzek fölött diszponáló miniszterekből álló tanácsban.

Tarlós később a személyes ambícióiról beszélt, hogy az okozott számára dilemmát, hogy 70 évesen inkább a saját életét élje inkább, vagy vezesse a várost és folytassa az eddigi munkáját. Nyáron még nem a folytatáson gondolkodott, azonban az, hogy marad a közvetlen főpolgármester választás rendszere (ennek megszüntetéséről komoly szándék mutatkozott a Fideszben) - a Szerk.), illetve Orbán Viktor érvei is meggyőzték a folytatásról.

„Ha a 88 éves Sorosnak lehetnek nagy tervei, akkor nekem 70 évesen is lehetnek elképzeléseim” - mondta.

A kötött alkuról annyit mondott Tarlós, hogy bár egyelőre semmit nem rtak alá, de számára "Orbán Viktor szava többet ér".

Csak Tarlóssal megy

A kormányközeli Nézőpont felmérése szerint Tarlós István népszerűsége nagyobb az inkább baloldalinak számtó Budapesten, mint a kormánypárt támogatottsága, ami válasz lehet arra, hogy volt-e kényszerűség Orbánban, hogy Tarlós mellett döntsön a jelölésről. Mint ismert, az országgyűlési választásokon a fővárosi körzetek kétharmadát az ellenzéki pártok nyerték meg. A kormánnyal szembeni elégedetlenség az inkább ellenzéki fővárosi lakosságban pedig olyan erős, hogy könnyen új ellenzéki főpolgármestert választhattak volna.

Azonban az ellenzéknek nincs egyelőre jelöltje. A baloldali pártok ismét bedobták az előválasztás lehetőségét, ami az előző választás alkalmával sikertelen volt és inkább az időt vette el az esélyes jelölt megtalálása elől.

fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.