Nem nullszaldó: Másfél milliárd lehet a Sziget nyeresége

Ugytudjuk.hu

2018-09-26 06:27:00
Jövőre drágább lesz a fesztivál.

A Sziget Zrt. idei nyeresége ismét elérheti a tavalyelőtti, másfél milliárd forintos csúcsszintet, a tavalyi visszaesés után - mondta el Kádár Tamás cégvezető a Népszavának. Fontos megjegyezni, hogy Gerendai Károlyék már több mint egy éve egy amerikai befektetőnek adták el a vállalkozás többségi tulajdonrészét. Részben ennek is köszönhető, hogy több aktuális, nemzetközileg elismert fellépője lehetett a fesztiválnak, azaz több pénzt is forgattak bele a fesztiválokba.

A társaság legnagyobb rendezvénye, az augusztusi Sziget fesztivál eredménye szintén közelítheti a két éve elért, egymilliárdnál magasabb szintet. A másik két nagy rendezvény, a soproni VOLT és a zamárdi Balaton Sound szintén hozta a tavalyelőtti számokat, és néhány tízmillió forinttal a Gourmet Fesztivál is hozzájárult az idei eredményhez.

Jövőre várhatóan egy számjegyű százalékkal drágulnak a jegyeik. Az augusztusi Szigetre már október 1-jén kezdik árulni az öt- és hétnapos bérletet, amit további két, fokozatosan dráguló elővételi kör követ. Jelentős bevételemelkedést elsősorban a rendezvényeken belüli prémiumszállásoktól remél a Sziget Zrt. - olvasható a Népszavában.

fotó: Mohai Balázs / MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.