Orbán: 2030-ra Európa egyik legélhetőbb állama leszünk

Ugytudjuk.hu

2018-09-17 13:57:00
Nyolc év kormányzás után továbbra is ígéri a miniszterelnök, hogy jobb lesz gyermeket vállalni.

A jövő a népesedésről és a migrációról fog szólni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján. Aki hallotta már az elmúlt három évben a kormány kommunikációját, azoknak aligha mond újat a miniszterelnök állítása. A kormány kedvenc témája kapcsán Orbán Viktor az alábbiakat említette:

  • A Sargentini-jelentés egy "abszurd hazugsággyűjtemény", Orbán szerint a jelentés állításait megcáfolták már. Hangsúlyozta, hogy a jelentés nem a kormány, hanem az ország ellen szól. (A jelentés egyébként a kormány intézkedéseit bírálta.)
  • A kormány jogi lépéseket fog tenni Gulyás Gergely miniszter vezetésével a jelentése elfogadásának módja miatt, mert szerintük a tartózkodások nem számításával lett csak meg az Európai Parlamentben a jelentést támogató kétharmados többség. (A gyakorlat egyébként több évtizedes ebben a tekintetben az EP-ben.)
  • A klasszikus pártszövetségek fellazultak, az új vonalak a bevándorláspárti és bevándorlásellenes táborok között húzódnak. Az olasz, a lengyel, az osztrák és a magyar kormányt ezért támadja a jelenleg többség. Jövőre EP-választások lesznek, Orbán szerint a jelenlegi elit távozik. "Épp ideje" – tette hozzá.
  • Angela Merkel német kancellárt nem megnevezve kiemelte, hogy az EU vezető erői a határvédelmet szeretné elvenni a tagállamoktól. (A kezdeményezés egységes szabályok szerint szeretné ellenőrzés alatt tartani az EU külső határait.)

Az szokásos szónoki képességeihez képest kissé szürkén beszélő Orbán egyik legtöbbet ismételgetett szófordulata az volt, hogy "szükséges, de nem elégséges" az, ami a kormány eddigi intézkedéseit jellemzi. Nyolc évnyi kormányzás után szeretnének olyan körülményeket teremteni, ami megfelelő körülményeket teremt a gyermekvállaláshoz.

A miniszterelnök a magyar gazdaság helyzetére kitérve sorolta a közelmúlt pozitívumait:

  • Napjainkban 800 ezerrel több foglalkoztatott állampolgár, mint 2010-ben volt., ebből 600 ezer a piacon dolgozik. A miniszterelnök nem tért ki arra, hogy ez mennyire függ össze a nyugdíjkorhatár korábbi emelésével.
  • 65 hónapja folyamatosan  emelkednek a bérek. "Még mindig nem tartunk ott, ahová szeretnének eljutni" – mondta itt is Orbán Viktor.
  • A BMW a kiváló munkaerő miatt érkezik Orbán szerint, ami hatalmas befektetést jelent.
  • A MOL és német befektetőtársa 390 milliárd forintért épít üzemet
  • 2030-ra Magyarországot az öt legjobb és legélhetőbb országgá tennék Európában.
  • Idén év végén ismét kapnak Erzsébet-utalványt (nyugdíjprémiumot) a nyugdíjasok.
  • Az oktatásban több tízezer laptopot és tabletet osztottak ki az iskolában.

Az egészségügyről nem beszélt Orbán Viktor.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.