ENSZ: nagyon fogy a magyar

Unyatyinszki György 2018-09-04 20:19:00
Kelet-Közép-Európa lehet 2050-ben az egyetlen régió a Földön, ahol csökken a népesség.

A visegrági országokról (V4) készített – meglehetősen baljós – elemezést az ENSZ által legutóbb közzétett demográfiai előrjelzése alapján a Kafkadesk – szúrta ki az Azonnali. A világszervezet becslése szerint Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország együttes lakossága 13 százalékkal csökkenhet 2050-re.

A négy ország lakossága várhatóan 55 millióra csökken a jelenleg 64 millióról.


A portál kiemelte, hogy a csökkenés mértéke meghaladja Magyarország lakosságát is. Hazánkkal különösen foglalkoznak, ugyanis a négy ország közül arányaiban nálunk várható a legnagyobb demográfiai csökkenés: 1,5 millió magyar tűnhet el, ami 15 százalékos veszteséget jelent. A lengyelek helyzete sem sokkal jobb a 14 százalékos csökkenéssel, míg Szlovákiában a 10, Csehországból pedig a lakosság 5,5 százalék tűnhet el.

A régió országaira jellemző a nagy számú kivándorlás a fejlettebb országok felé, míg a szigorú feltételekhez kötött bevándorlás gátat szab a betelepülőknek. A nyugati országokhoz képest rosszabb gazdasági helyzet, a fiatalok elvándorlása, valamint a társadalmi terendek miatt a születésszám is meglehetősen alacsony a régióban.


Az új uniós tagállamok közül a legdrámaibb népességcsökkenés Bulgáriát (28 százalék) és Romániát (22 százalék) sújtja.

Az ENSZ előrejelzése szerint Európa az egyetlen régió a bolygón, ahol népességcsökkenés várható 2050-re.

Szólj hozzá!

Digitális képalkotással mérik fel az önkormányzati átvételre váró sárvári Nádasdy-vár állapotát

Tavaly június óta dolgozik rajta Sárvár, hogy a tulajdonába kerüljön az épület.

Katonai, védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesítenek Zalaegerszegen

A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.

Ciprusi ellenféllel teljes a Falco EK csoportja

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a spanyol Zaragozával és a dán Bakken Bearsszel is összecsap.

Tanműhelyként szolgál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, a Waberer's’ új, mosonmagyaróvári szervízcsarnoka

Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát. 

Sárga fedeles, otthoni szelektív gyűjtésre alkalmas kukákat oszt a GYHG

Személyivel és lakcímkártyával veheti át mindenki a saját településén. 

A mesterséges intelligencia etikai kérdéseit vizsgálja egy magyar-amerikai kutatás

Hogy ez megér-e 1 millió dollárt, arról megkérdeztük a Chat GPT-t.

Kigyulladt autó miatt, forgalomkorlátozás van az M1-es autópályán

Nagyszentjános külterületén a Budapest felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.

Megújulnak Győr ikonikus távhő-kéményei

20 év után, idén lett aktuális a tervezett rekonstrukció.  

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.