Szalai Ádám gólt szerzett a Bayern ellen az őrült szezonnyitón

Ugytudjuk.hu

2018-08-24 22:05:00
Győzelemmel kezdett a címvédő.

Megkezdődött a Bundesliga idei bajnoki sorozata is, amelynek első mérkőzésén a címvédő Bayern München a Hoffenheim csapatát fogadta, a vendégek kezdőjében (kétcsatáros játékot vállalva) szerepet kapott Szalai Ádám is.

A Bayern ugyan lényegesen több támadást mutatott fel, gólt mégis egy szöglet utáni fejes eredményezett: Thomas Müller szerezte meg a vezetést Kimmich beadásából. Tiszta munka volt – mondhatjuk. (1:0)

A második játékrészre próbált erősíteni a Hoffenheim, az első valamire való támadásból pedig gól született. Szalai elé gyötörte a labdát az előre törő Bicakcic a tizenhatos határán, a magyar támadó pedig Boatenggel szemben engedett meg egy – némileg szerencsés – cselt, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot. (1:1)

A videó itt megtekinthető:

Streamable - free video publishing

null

A vendégek jó húsz percig lehettek elégedettek az eredménnyel, ám hogy ez megváltozott, ahhoz hozzájárult a játékvezető döntése is, illetve a sors furcsa játéka. Ribery kapott egy labdát a tizenhatos szélén, magát szöktetve beemelte a becsúszó védő mellett a labdát, ám utána látványosan átbukott ellenfelén – mint kiderült, nem értek hozzá. A büntetőt Lewandowski végezte el, lövése elakadt Baumannban, a kipattanóra viszont gyorsan lecsapott Robben – gyanúsan gyorsan –, aki a kapuba passzolta a labdát. A játékvezetők ezúttal jól döntöttek némi videózás után: Robben még a büntető elvégzése előtt jóval a tizenhatoson belülre futott, így jöhetett az ismétlés. Lewandowski másodjára nem hibázott. (2:1)

A Bayen úgy tűnt, hogy lerendezte a meccset egy látványos támadással. Goretzka jutott egy remek akció végén lövéshez, ám a labdába beleért Thomas Müller, így védhetetlenül landolt a kapuban a labda. Igen ám, de a megpattant lövést ismét visszanézték, kiderült, hogy Müllet kezét is érte a labda, maradt a 2:1.

A Bayern viszont eldöntötte, hogy három alatt nem áll meg. Robbenhez került a labda egy bedobást követő ügyes, egyérintéses kombinációval, aki kegyetlenül kilőtte közelről a felső sarkot. (3:1)

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.