Az ELTE-nek köszönhetően világranglistára került a szombathelyi felsőoktatás

ugytudjuk.hu 2018-08-16 14:11:00
Szomorú hír, hogy nincs magyar a legjobb ötszáz egyetem között.

Először kerülhetett fel a sokak által csak sanghaji listaként emlegetett Academic Ranking of World Universities rangsorára a szombathelyi felsőoktatás. A világ egyetemeinek oktatási színvonalát jelző listára az 501-600 helyre került az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Savaria Egyetemi Központ anyaintézménye, melyhez 2017-ben csatolta kormányzat.

Azonban mielőtt minden lokálpatrióta dagadó mellkassal ünnepelni kezdené az eredményt, fontos megjegyezni, hogy a magyar egyetemek évről évre egyre gyengébben szerepelnek a legjelentősebb nemzetközi listákon, mint amilyen a sanghaji lista is. Ebben szerepet játszik, hogy a magyar felsőoktatás kevésbé nemzetközi, például alacsony nemzetközi szinten a hazai kutatási eredmények idézettsége, illetve magyarok jóval ritkábban publikálnak külföldi tudományos folyóiratokban. Nem elhanyagolható az sem, hogy a magyar intézmények vetélytársaikhoz képest lassabb ütemben tudnak fejleszteni, aminek főleg finanszírozási okai vannak.

Az ELTE mellett a Szegedi Tudományegyetem is az 501-600 hely között tartományba került. A 601-700. helyre sorolták a Semmelweis Egyetemet, a 701-800. helyre pedig a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemet, valamint 901-1000. helyre a Debreceni Egyetemet - derül ki a hvg.hu összesítéséből.

Szólj hozzá!

Adventi programkavalkád a Rómer Múzeumban

Kézműves foglalkozás, tárlatvezetés, koncert és könyvvásár várja az érdeklődőket decemberben.

Magyar Péter: Orbánék, a mesterséges intelligenciával gyártották a kamu adóemeléses dokumentumokat

Amit összedobtak, még hamisítványnak is ócska - állítja a pártvezető.

Beelőzték a gyorsétteremben, amitől úgy begőzölt egy férfi Sopronban, hogy egy akciófilmbe képzelte magát

Az egyik sértettet megverte, a másikat pedig kocsija motorháztetején hurcolta. 

Védett madarat ejtett csapdába egy vasi férfi

Az állatorvosi beavatkozás sem segített az állaton. Elpusztult.

Szerinted mi volt a leginkább „rage bait” 2025-ben?

Ez a kifejezés lett az év szava, ami a szándékosan dühöt keltő provokációt jelenti.

Jótékonysággal indult az advent a Győr-Szol telephelyén

A közszolgáltató idén először állított saját adventi koszorút az Orgona utcában.

10-15 százalékkal drágul a karácsonyfa idén

Az aszály és a kártevők növekvő jelenléte ellenére a minőségi hazai fenyők a teljes kereslet 75-80 százalékát fedezhetik.

Bővült az árrés-csökkentett termékek köre

Zsigó Róbert szerint decembertől több alapélelmiszer is olcsóbb lehet a boltokban.

Adót emelt a fideszes többségű sárvári testület

Néhány perccel később pedig már a TISZA-adóval riogattak.

Megkezdődött a facsemeték ültetése a "vasi ezres tűz" helyszínén

Csönge és Kenyeri jövőbeli erdeje kerül a földbe.

Megnyílt az Adventi Jótékonysági Faház Győrben

Idén 19 szervezet gyűjt adományokat.

Vádat emeltek az Audi szakszervezet vagyonából sikkasztó három férfival szemben

Több mint 500 millió forintot nyúltak le négy év alatt.

Megvannak a TISZA Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselőjelöltjei

Diószegi Judit, Néher András, Bóna Szabolcs, Hallerné Nagy Anikó és Porpáczy Krisztina indulnak harcba 2026-ban.

Ősszel is erős maradt és továbbra is húzóágazat a hazai turizmus

Októberben 11 százalékkal nőtt a vendégforgalom Magyarországon a tavalyi évhez képest.