Finanszírozási problémák miatt veszélyben a jövő évi Eurovíziós dalfesztiál!

Farkas Bazsi 2018-08-14 11:23:00
Mi lesz itt, ha már Izraelben sincs pénz?

Finanszírozási problémák miatt veszélybe került a 2019-es izraeli rendezés, miután az izraeli kormány és a közmédia egymásra mutogatott az Eurovízió dalverseny várható költségei miatt. Tel-Aviv magára vállalta a teremköltségeket, hogy Izrael megrendezhesse jövőre a nemzetközi dalfesztivált - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden, írja az MTI.

    "A tel-avivi városháza kész csatlakozni a nemzeti erőfeszítéshez és magára vállalja a verseny helyszínének biztosítását, a rendezvény legfőbb költségét" - írta Facebook-oldalán hétfőn Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere.


Huldai utalt az utóbbi napok széles nyilvánosság előtt zajló vitájára, ugyanis a miniszterelnöki hivatal és a pénzügyminisztérium bejelentette, hogy nem hajlandók finanszírozni a verseny megrendezését, miután a dalfesztiválért felelős közmédia is közölte, hogy költségvetéséből képtelen fedezni a rendezvényt. A nemzetközi verseny rendezési költségei a becslések szerint a százötvenhét millió sékelt (12 milliárd forint) is elérhetik.

Ron Huldai októberben indul Tel-Aviv irányításáért az helyhatósági választásokon, már ötödik alkalommal, és ajánlata tovább növeli népszerűségét, noha a közvélemény-kutatások szerint újraválasztása szinte biztosra vehető.

Neta Barzilai májusi eurovíziós győzelmével Izrael megszerezte a 2019-es dalverseny rendezésének jogát, de azóta többször megkérdőjeleződött az ország házigazdaszerepe.

Netta - Toy - Israel - LIVE - Grand Final - Eurovision 2018

Netta represented Israel at the Grand Final of the 2018 Eurovision Song Contest with the song Toy. Read more about Netta here: https://eurovision.tv/participant/netta-barzilai


Először az izraeli kormány egyik tagja, Miri Regev kulturális miniszter ragaszkodott hozzá, hogy a versenyt Jeruzsálemben, a fővárosban kell megtartani. A nemzetközi közösségnek csak csekély része ismeri el Jeruzsálem fővárosi címét, ezért a szervezők kilátásba helyeztek egy másik rendező országot. Ezek után Benjámin Netanjahu miniszterelnök kihagyta Regevet az Eurovízióról tárgyaló bizottságból.

Jeruzsálem mellett több más izraeli város is elvállalta a rendezvény megtartását, a szabályok szerint majd a nemzetközi rendezőség választ közülük.

A következő válságot az okozta, hogy a Tagíd nevű izraeli közmédiaszervezet az éves költségvetésén felül további forrásokat követelt, azt állítva, hogy a pénzügyi segítség nélkül képtelen kifizetni az eseményt.

Ezt Mose Kahlón pénzügyminiszter elutasította, mert szerinte az intézmény képes kigazdálkodni a hozzá eljuttatott éves keretből a nemzetközi verseny költségeit.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.