Referencia a továbbiakhoz? Készül Szombathely első térkővel borított utcája

Ugytudjuk.hu

2018-08-10 14:51:00
A Szigligeti Ede utca 300 méter. 110 millió forintot költ rá a város.

Tereken, járdákon vagy bicikliutakon már találkoztak a szombathelyiek a térkővel. Azonban most egy autóút is ilyen burkolatot kap, hogy miért azt egyelőre nem tudni, mivel a Szigligeti Ede utca még csak nem is a belvárosban van, hogy esetleg a centrum egységes képe miatt lenne erre szükség - írja cikkéban az atlatszo.hu.

A pontosan 293 méteres utcácska most térkővel újul meg. A járdákat és az úttestet is a napos időben vakító világos szürke kövekkel borítják le. Mindezt pedig 110 millióért, vagyis méterenként 375 ezer forintért.

Hogy el tudjuk, dönteni, hogy ez most sok vagy kevés, végig néztünk pár beruházást, amit a közelmúltban a városban fejeztek be.

A tavasszal adták át a Brutscher József utcát, ami alig 200 méter, ám az egyszerűség kedvéért, a portál most kerek 200-zal számolt. Az utca felújításának összköltsége 92 millió, vagyis 460 ezer forint volt. Ebbe azonban nem csak az útburkolat felmarása majd újbóli leaszfaltozása került. Csapadékvíz elvezetőt, járdát és kerékpárutat is építettek belőle.

A 375 ezres térkőméter, és a 460 ezres aszfaltos út így máris más képet fest.

De nézzünk egy másik példát, ahol nincsenek járdák és kerékpárutak az árban.

@@szigligeti ede utca_0.jpg@@

A Ják és Szombathely közti utat éppen most újították fel. Ez 3300 méter hosszú és 183 millió forintba került. Természetesen aszfaltot kapott a burkolat, ami így 55 ezer 455 forintba került méterenként.

Ez már jól mutatja, hogy mennyivel többet fizetett ki a szombathelyi önkormányzat egy beruházására, ami egyébként a szakértő szerint nem is annyira tartós, mint az aszfalt.

- A térkő mindenre való, csak éppen autó forgalmat bonyolító út burkolására nem. A világos kövek vakítják az autósokat, a kövek egy idő után mozogni kezdenek, a kimozdult köveket télen a hókotró lapátja ki kapja. Csúszik és zajos is, ami egy idő után zavarni fogja a környék lakóit. A Szigligeti utca ráadásul egy vendéglőnek is helyet ad, így elég nagy arra a forgalom. Előbb utóbb sebességkorlátozó táblát fognak kihelyezni, amivel megpróbálják az út minőségét megőrizni. Egyáltalán nem volt indokolt, hogy ide térkő kerüljön. Az aszfaltot alkalmazzák évtizedek óta az útburkolásra, nem véletlenül – mondta az átlátszónak Unger József vezetéstechnikai szakember.

A szombathely.hu-n közzétett hír szerint az utca térkővel való burkolásának célja „a vizuális-esztétikai szempontból előnyös utcakép kialakítása mellett kedvező környezeti állapot (porterhelés, zaj- és rezgésterhelés mérséklése, kedvezőbb mikroklíma stb.) elérése.”

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.