162 mélyszegénységben élő kisgyerek végre saját ágyban töltheti a karácsonyt

Az Á-Lom kampány az Adománytaxi Alapítvány bútor projektje, Nógrádszakál pedig egyike azoknak a településeknek, ahol nekik köszönhetően 24 gyerek már a saját ágyában aludhat idén karácsonykor.

Körülbelül 50 ezer gyereknek nincs saját ágya Magyarországon, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt egy gyereket sem vehetnének el a szüleitől, az ágyak hiánya akár egy kiemelés során is szempont lehet. Az Adománytaxi a kampány során nyolc településnek összesen 162 gyerekágyat gyűjtött össze. A fővárosiak a már nem használt bútoraiktól szabadulhattak meg, miközben ágyakhoz jutottak azok, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. 

A Nógrádszakálon található Jelenlét Ház vasárnaponként általában üresen áll, azonban ezen a karácsony előtti hétvégén a dolgozók izgatottan várják egy teherautó érkezését. A különleges nyitva tartás oka, hogy adományok érkeznek a falu hátrányos helyzetű gyerekeinek címezve.

A szlovák határ menti falut általában két dologról ismerik. A túrázók onnan, hogy a közelében húzódik Magyarország egyik legszebb szurdokvölgye, a “palóc Grand Canyon”. A szociológusok körében pedig azért ismert, mert egyike az ország harminc legszegényebb falujának. Amíg várjuk az ágyakat, a Jelenlét Ház vezetőjétől, Sárközy Tamásnétől megtudjuk, hogy a faluban 640 ember lakik, ebből 130 közmunkás. Amikor megkérdezem, hogy milyen munkalehetőségek vannak a faluban, a válasz a közmunkában, az idénymunkában, a vasazásban (vasgyűjtés), valamint a budapesti építőiparban ki is merül. Ő egyébként az Adománytaxi helyi partnere, aki garanciát nyújt arra, hogy az ágyak a megfelelő helyre kerüljenek. 

Fotó: Hajdú D. András

Az adományosztásra Horn Tamás, az Adománytaxi Alapítvány alapító-igazgatója is ellátogat. Nagy lesz az izgatottság, amikor a Jelenlét Ház dolgozói meglátják a teherautónyi adományt, a raktérből egymás után kerülnek elő a szebbnél szebb kiságyak. A nógrádszakáli mélyszegénységben élő családokhoz most olyan kiságyak kerülnek, amikről talán nem túlzás azt mondani, hogy leendő tulajdonosaik álmodni sem mertek. | Fotó: Hajdú D. András

Ronald egy rácsos kiságyat kap, a kisfiú még a csavarozásban is besegít az édesapjának. Mivel tél van, a család abba a szobába költözött, ahol a kályha van. Két szülő, és három gyerek ilyenkor egy közös szobában alszik, két darab kihúzható kanapén. “Az ágy már nem elég hármójuknak, ha pedig velünk alszik egyikük, akkor pedig azon nem férünk el” – mondja az édesanya. Diána közmunkásként dolgozik, a férje pedig egy vállalkozónál, a szerény körülmények között élő család csak nehezen tudta volna megvenni a kiságyat. | Fotó: Hajdú D. András

Nagy gyerekzsivaj fogadja az Abcúgot abban házban, ahol a négyéves Szimonetta kap egy új ágyat. Hozzájuk is jókor érkezik a bútor, a legkisebb gyermek egy súlyos betegséggel született. A közmunkás édesapa építkezésekre jár dolgozni, de az ott megkeresett összeg elmegy a gyógyszerekre és a kórházba való utazásokra. | Fotó: Hajdú D. András

Fotó: Hajdú D. András

A bútorokra hatalmas az igény, azonban a szállításuk óriási kapacitást igényel, épp ezért ezt országos szinten nem igazán vállalta eddig senki – mondja Horn Tamás. A kampánynak ugyan vége, de a terveik szerint akár állandó program lehet a jövőben. Ehhez az kell, hogy megoldást találjanak a szállításra, ami többszázezres összeg, még úgy is, hogy a fuvarozó cég néhány szállítmányt ingyen vállalt. | Fotó: Hajdú D. András

Fotó: Hajdú D. András

“De jó, ennek rácsai is vannak, napközben is belefektethetem, nem fog belőle kiesni” – így örül az egy éves Rubina édesanyja a bútornak. A házban több generáció is együtt lakik, a fiatal párnak nincs pénze külön költözni, azt az összeget, amit ezzel a kisággyal megspórolnak, tüzelőre, tápszerre, és pelenkára tudják költeni.

Az Adománytaxi azt ugyan vállalja, hogy a budapesti adományozókhoz házhoz megy az ágyakért, azonban a szétosztásban már a helyi önkormányzat aktív részvételét kérik. Nógrádszakálon az egyik közmunkás ajánlotta fel a kissé ütött-kopott furgonját, amivel a családokhoz házhoz szállítják az adományt. | Fotó: Hajdú D. András

Ádámék szoba-konyhás házába belépve a csirkepaprikás illata csap meg. Hárman laknak a házban, egy darab kétszemélyes ágyon aludtak korábban. “Közmunkás vagyok, szemetet szedek, ezt én nem tudtam volna miből megvenni, lett volna körülbelül húszezer forint, vagy még több is, ha újonnan veszem” – mondja az egyedülálló édesanya, Gyöngyi.

Körülbelül 50 ezer gyereknek nincs ma saját ágya Magyarországon, ez a becslés Bass László, szociológus egyik kutatásából származik. A kampányban összesen 162 gyerekágyat sikerült gyűjteniük, 8 település számára, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást biztosító fekhely pedig nem csak a gyerekek fejlődése miatt fontos. | Fotó: Hajdú D. András

Fotó: Hajdú D. András

A megfelelő fekhely hiánya egészen súlyos következményekkel is járhat, bár a törvény szerint gyermeket kiemelni szegénység miatt nem lehet a családból, mégis megtörténnek ilyen esetek, indok lehet például az is, hogy hat gyerek alszik egy ágyban. A hazaúton minél többet beszélgetünk Horn Tamással, annál inkább világossá válik, hogy az adományozás számára nem cél, csak egy eszköz, amivel hidat tud építeni a fővárosban és a leghátrányosabb kistelepüléseken élők között.

Szólj hozzá!

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.