12 milliárdot lopott, most mégis szabadon engedik "Bróker Marcsit"

Nagy Donát 2019-12-04 15:19:00
D. Sándorné az egyik korábbi tárgyaláson azzal érvelt, hogy az ügyfelek hosszú időn át meg voltak elégedve a teljesítményével.

Két héten belül távozik az előzetesből a Kun-Mediátor Kft. 12 milliárdos csalással vádolt egykori vezetője, D. Sándorné – tudta meg a Népszava.

A hatalmas összeget befektetést ígérve csalta ki a kárusoltakból, ám az valójában csupán egy pénzügyi piramis volt. 

Mivel szűk két hét múlva, december 16-án lejár az a három év, ami előzetes letartóztatásban tölthető, kiengedik a sajtóban csak bróker Marcsiként emlegetett D. Sándornét, aki így a karácsonyt már otthon töltheti.

Az ügyet tárgyaló Szolnoki Törvényszék azt írta, hogy a letartóztatás a „törvényi maximum elérése miatt” szűnik meg, mivel legfeljebb ennyi időt lehet ítélet nélkül előzetesben tölteni, amennyiben a vád nem súlyos, élet elleni bűncselekmény.

A jelen állás szerint kiengedése után sem a korábbi házi őrizettel, sem az egykori lakhelyelhagyási tilalommal sem kell számolnia, de még csak elektronikus nyomkövető eszközt sem kell viselnie.

Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert a nőt csaknem másfél éves bujkálás után, nemzetközi elfogatóparancs alapján, a közép-amerikai Belize-ből hozták haza.

Könnyen lehet, hogy a tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárdnál is nagyobb, csak sokan nem jelentkeztek károsultként. Korábban 15-20 milliárdos összegekről is lehetett hallani, bár ezek csak becslések. D. Sándorné az egyik korábbi tárgyaláson azzal érvelt, hogy az ügyfelek hosszú időn át meg voltak elégedve a teljesítményével.

A lap azt is megjegyzi, valószínűleg nem kell túl hosszú időre rács mögé mennie D. Sándornénak akkor sem, ha végül bűnösnek találja őt a bíróság. A vádiratban szereplő cselekmények esetében a büntetési tétel felső határa tíz év, de ebből az előzetesben töltött éveket le kell vonni, ráadásul az időmúlás és egyéb körülmények miatt a lehetséges felső határ akár jelentősen is csökkenhet.

Így ha egyszer jogerős ítéletet hoz majd valamelyik bíróság, jó eséllyel rövid börtönbüntetéssel kell számolnia D. Sándornénak.

Ami a károsultak esélyeit illeti: információink szerint eddig a vádiratban szereplő 12 milliárdnak csak kis részét sikerült zár alá venni, vagyis a károsultak többsége futhat a pénze után.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.