12 év után újra Tíztánc Bajnokságot rendeznek Szombathelyen

Varga Mátyás 2020-02-12 16:07:00
Idén először kerekesszékes indulók is lesznek a versenyen.

Jövő héten szombaton, vagyis február 22-én Szombathelyen rendezik meg a Tíztánc Magyar Bajnokságot. Ezzel kapcsolatban Horváth Soma elmondta, hogy 12 év után a magyar táncélet újra a városra fog figyelni. A rendezvény azért is különleges, mert vele indul az idei versenytáncos szezon. A bajnokság megrendezését ezúttal pályázat során lehetett megnyerni.

A korábbi események házigazdája, a Lorigo Táncsport Egyesület vezetői, vagyis Faludiné Lovas Henriette és Gombás Endre keresték fel a városvezetést a pályázattal. Mivel Horváth szerint a szombathelyi kulturális és sportélet egyik alappillére a tánc, az önkormányzat 2 millióval támogatta a rendezvényt. De a bajnokság azért is fontos, mert több szombathelyi kötődésű páros is indul a megmérettetésen.

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTASZ) elnöke többek között elmesélte, hogy egy helyi kötődésű páros képviseli az országot, a riói senior I-es tíztánc világbajnokságon. Az MTASZ életében fontos, hogy a harmadik szakágukat is támogassák, ami a hip hop és a különböz divattáncokat, a slasát és a breaktáncot jelenti.

Zsámboki bízik abban, hogy a következő években az összes szombathelyi tánccal foglalkozó versenyző megjelenik a szakszervezet versenyein. Végül megtudtuk, hogy 2019-ben a Lorigo TSE nyerte a legjobb itthon rendezett magyar verseny lebonyolításáért járó elismerést, mégpedig az 54. Savaria Táncverseny lebonyolításáért.

Faludiné Lovas Henriettétől megtudtuk, hogy hatalmas dolog az egyesület életében, hogy újra magyar bajnokságot rendezhetnek. A 2009-es évtől az MTASZ rendezte meg a tíztánc, a latin, valamint a standard táncok világbajnokságait. Azonban idén pályázat útján a Lorigo szervezi a versenyt, ezért nagyon megköszönte a város támogatását. Amikor Gombás Endrével 15 éve megalapították a Lorigo Táncegyesületet, az volt a céljuk, hogy eredményes tíztáncosokat neveljenek.

Ez a műfaj azért is nehéz, mert a versenyzőknek mind a két táncnemben egyformán helyt kell állniuk, és kimagasló eredményt kell produkálni. A jövő heti versenyen 7 helyi kötődésű párosnak lehet majd szurkolni, és úgy gondolja, hogy van esély a dobogóra és a győzelemre is egy-egy kategóriában. Az idei rendezvény különlegessége, hogy 5 kerekesszékes induló is lesz freestyle és szóló kategóriában. A bajnokság délelőtt 9-10 óra körül az utánpótlás bajnokságával kezdődik, majd 2 órától elődöntők, öt órától kezdődnek a középdöntők és a döntők.  
 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.