12 év alatt sem változott Sárvár és Bük turisztikai vonzereje

Farkas Bazsi 2020-07-15 19:12:00
A vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb 10 település között Budapest mellett valamelyik gyógyfürdőjéről ismert magyar település az elmúlt bő évtizedben - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MTI-nek küldött szerdai közleményében.

A budapesti szálláshelyeken 2008 óta 4,6 millióval nőtt az eltöltött vendégéjszakák száma, így 2019-ben már meghaladta a 10,7 millió éjszakát. A fővárosba turisztikai céllal elsősorban külföldiek érkeznek: a külföldi vendégéjszakák minden évben az összes eltöltött éjszaka közel kilenctizedét teszik ki.

A gyógyfürdőikről ismert települések között Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Zalakaros, vagy Sárvár az elmúlt 12 év során töretlen népszerűségnek örvendett: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepeltek a leglátogatottabb tíz település között.

A KSH kiemelte: Budapest mellett Hévíz Magyarország egyetlen olyan települése, ahol a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2016 óta folyamatosan meghaladja az évenkénti 1 milliót. A hévízi termálfürdő igencsak kedvelt az ország határain túlról érkezők körében, 100 vendégéjszakából mintegy 60-at minden évben a külföldi vendégek töltöttek el a település szálláshelyein.

Az északi Balaton-part ékkövének tartott Balatonfüred vendégéjszakáinak száma 2008 óta a negyedével nőtt, 2019-ben már megközelítette a 734 ezret. A város vendégforgalmában 12 évvel ezelőtt még a külföldiek domináltak, 2019-ben viszont a kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszakák kétharmadát már a belföldi vendégek adták.

Az eltöltött vendégéjszakák száma alapján vizsgálva a magyarországi települések Budapest nélküli rangsorát, a déli Balaton-part legnépszerűbb turisztikai célpontja egyértelműen Siófok. A Somogy megyei város döntően belföldi vendégforgalmának köszönhetően mind a 12 évben bekerült a legnépszerűbb hat település közé.

Az elmúlt 12 év TOP30 településének interaktív grafikonja a KSH honlapján, a www.ksh.hu/interaktiv/kersza/szallashelyek.html oldalon található.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.