103 éves korában elhunyt Hollywood egyik nagy öregje

Varga Mátyás 2020-02-06 06:37:00
Kirk Douglas 1966-ban még Magyarországra is ellátogatott.

A tegnapi nap során 103 éves korában elhunyt Kirk Douglas, Michael Douglas édesapja. Kirk Amerikába emigrált, orosz zsidók egyetlen fiaként látta meg a napvilágot, 1916. december 3-án. A Kirk Douglas nevet a II. világháború alatt vette fel, addig Issur Danielovitch Demsky-nek hívták. Az eredetileg színpadi színésznek készülő Douglas első filmszerepét volt évfolyamtársnőjének, az akkor már sikeres Lauren Bacallnak köszönheti. Ez a film az 1946-os Martha Ivers furcsa szerelme volt.

Ezt A bajnok című film követte, ami után Kirk komolyabb megkereséseket is kapott. Egyebek mellett még feltűnt a Spartacus című Stanley Kubrick filmben, amiben a címszereplő gladiátort alakította. A filmet nagyon szerették a keleti blokk országaiban és ezért 1966-ban Douglas együtt vacsorázott Kádár Jánossal.

A lázadó gladiátor szerepe után már csak kevésbé jelentős szerepekben tűnt fel, utoljára a 2008-as Empire State Building Murderers című sorozatban tűnt fel. Élete során 32 díjat söpört be, ezek között megtalálható 3 Golden Globe és egy Oscar-díj is, ami 1996-ban kapot az addigi munkásságáért. 

Az IMDb az alábbi videóban gyűjtötte össze Kirk Douglas filmjeit. 

In Memoriam: Kirk Douglas (1916 to 2020)

IMDb honors Kirk Douglas, the iconic 'Spartacus' actor, award-winning producer, World War II veteran and humanitarian, who passed away at 103 years old.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.