„Sokan kijönnek a templomból, aztán folytatják az életüket, mintha mise történt volna”

Fehér Buda 2019-09-28 06:51:00
Dr. Beer Miklós, nyugalmazott váci püspök volt a Híd a Jövőnkért Egyesület vendége Sárváron.

Érdekes állomásához érkezett csütörtök este a Híd a Jövőnkért Egyesület beszélgetőest-sorozata Sárváron. Az egyesület legújabb vendége ugyanis dr. Beer Miklós, nyugalmazott váci püspök úr volt, aki arról mesélt, hogy miként lehet ott szeretni, ahol gyűlölködnek az emberek. 

Az estet Németh Zsolt, az egyesület elnöke kezdte, aki köszöntötte a Nádasdy-vár házasságkötő termében összegyűlteket. Elég sok embert köszöntött, hiszen csordultig volt a terem érdeklődőkkel. Dr. Beer Miklósról elmondta, hogy ő egy olyan püspök, akiről az embereknek határozott véleménye van, hiszen a püspök úrnak is határozott véleménye van a világról, amit sokszor megoszt az interneten. Németh szerint Beer akár Ferenc pápa magyar hangja is lehetne, hiszen az emberségében rendkívül hasonlít a katolikus egyház jelenlegi vezetőjére.

A szót az est házigazdája, Markó Péter vette át, aki elmondta, hogy megdöbbenéssel olvasta Beer könyveiben, hogy mennyire kitaszítják a püspököt a nézetei miatt. Azt is hozzátette, hogy a püspök azon kevesek egyike, aki megbékél a reformátusokkal és az evangélikusokkal is, ő nem taszít ki senkit.

Beer Miklós kezdésnek elmondta, hogy nem kampányolni jött Sárvárra, mindenhova elmegy, ahova hívják. Ő azt mondja magáról, hogy Jézus nevében gyógyítja a társadalom sebeit, és úgy gondolja, van is elég dolga, hiszen az emberek manapság szeretnek egymás ellen fordulni. Az egyház jelenlegi állapotáról elmondta, hogy néhányan olyan hangot ütnek meg Ferenc pápával, amire még egy pápánál sem volt példa. Pedig szerinte a pápa csak Jézus tanításait próbálja modern köntösben átadni a híveknek, jó lenne odafigyelni rá. “

Szükségünk van arra, hogy újragondoljuk az életünket és a fogalmainkat” - tette hozzá, szerinte a pápa pont ezt próbálja csinálni.

A püspök után Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja szólalt fel. Ő úgy látja, hogy a mai Magyarországon és az Európai Unióban a „széleken” gyűlnek össze az emberek, a közép teljesen kiürült. Márpedig XVI. Benedek pápa pont arról írt, hogy újra fel kell fedezni a közepet. Szerinte a mai keresztények nagy hibája, hogy nem ismerik a szentírást, ezért egyetértett Beerrel abban, hogy újra meg kell ismernie a hívőknek Jézust.

A beszélgetés végéhez közeledve Markó Péter felvetette, hogy

a legtöbb hívő mára már vasárnapi kereszténynek számít, amire Beer rákontrázott, szerinte sokan úgy hagyják el a templomot, mintha mise történt volna. 

Ő úgy gondolja, hogy nem csak vasárnap kell élni a keresztény életet, hanem a hét minden napján vinniük kell a hívőknek Isten szeretetét. Azt is elmondta, hogy ezzel a szeretettel képes elviselni azt a gyűlöletáradatot, amit egy-egy megszólalása után kap, Arany János szavaival zárta az estet, “Letöröltem, félreálltam, nem pöröltem”.

A beszélgetést a Híd a Jövőnkért Egyesület élőben közvetítette a Facebookon, itt nézhetitek vissza:

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.