„Ha a kultúra vallás lenne, valószínűleg az egyik legelhivatottabb hívője lennék.”

Székely Zoárd 2020-02-08 12:17:00
Vincze Bence, újságíró volt a szombathelyi Bájoló vendége.

Különleges élményben részesülhetett mindenki, aki részt vett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár csütörtök esti rendezvényén. A Bájoló nevű programsorozat keretein belül hol zene, hol képzőművészet, hol pedig irodalom kerül a középpontba, ez utóbbit képviselte most Vincze Bence, az f21.hu kulturális hírportál alapítója és főszerkesztője. A csaknem másfél órás beszélgetés során szóba került az olvasás szeretete és fontossága, a központosított irodalomtanítás problémái, a valláshoz fűződő viszony, valamint a szakmai kritika elfogadása.


Bence már roppant fiatalon kezdett el érdeklődni az irodalom iránt, tizenévesen több verset is írt – hol a hun király Attiláról, hol Petőfiről -, de a középiskolai évek bizonyultak tényleges vízválasztónak. A Nagy Lajos Gimnáziumban folytatott tanulmányai során került közelebb Ady Endre életművéhez, akit saját bevallása szerint sokkal jelentősebb publicistának tart, mint költőnek – ettől függetlenül Bence az oldalára tetováltatott egy Ady-idézetet és a költő arcképét is.

Szintén ebben az időszakban lett világos számára, hogy irodalommal szeretne foglalkozni és annak érdekében, hogy minél tovább képezze magát, 1000 könyvet olvasott el 4 év alatt és azóta is igyekszik minél többet olvasni. Szerteágazó érdeklődési körének tudható, hogy jövőképét elképzelte már többek között német tolmácsként és logisztikusként – engedjék meg, hogy beszúrjak ide egy személyes megjegyzést: mérhetetlenül örülök, hogy végül mégis az irodalomnál maradt. 



A gimnáziumban azonban nem csupán az olvasás iránti szeretete bontakozott ki, hanem hogy milyen irányban lehet még foglalkozni az irodalommal. A ‘kortárs’ fogalmának megismeréséért Bence a magyartanárának mondott köszönetet és kiemelkedően fontosnak tartja, hogy az iskolákban nagyobb figyelmet fordítsanak a jelenkori alkotók műveinek oktatására. Fel is sorolt néhány számára fontos írót és költőt: Pilinszky János, Tandori Dezső, Ottlik Géza, valamint Esterházy és Nádas Péter munkássága egyaránt nagy hatással volt az ifjú talentumra.
 

„Lehet nyúlni élő szerzőkhöz is, elvégre a szerzők nem haltak meg 1950 előtt mindannyian.”



Bence azóta egyetemre jár, újságírással és rendezvényszervezéssel foglalkozik, ami bőven kitölti számára a nap 24 óráját. Emellett persze verseket is ír, melyek közül több megjelent már a Pannon Tükörben, a Kulterben és a FelOnline-on. A beszélgetés közben fel is olvasta néhány művét, és bár állítása szerint még nagyon messze áll attól, hogy elégedett mosollyal kész versnek vagy novellának tartsa őket, a közönség számára egyértelművé vált, hogy Bence tehetsége a lehető legjobb irányban bontakozik tovább.

Legyen szó akár líráról - melyben olyan elemi erővel átütő képeket használ, hogy kevés hasonlóval találkozunk a mai instaköltőkkel felvizezett közegben -, akár prózáról - ami első hallásra is egyszerre nyűgözi és taglózza le az embert -, a 22 éves fiú kitartása és alázata példaértékű lehet mindenki számára, aki hozzá hasonlóan szívén viseli a kultúrát. 
 

„A célom az, hogy hasznos legyen, amit teszek.”


- zárta le Bence az estet, ehhez pedig szeretnék én is hozzáfűzni valamit: legyünk büszkék rá, hogy ilyen fiatalok teszik gazdagabbá nem csak a várost, de az országot is.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.