"Tovább fejlődik a Derkovits" - kezdte újraválasztása utáni első sajtótájékoztatóját Horváth Soma, az Éljen Szombathely! képviselője a Szűrcsapó utcában.
Az apropója az volt, hogy
A képviselő elmondta, az előző ciklus utolsó félévében felállt új többség tette lehetővé, hogy az útfelújításokra idén kétszer annyi pénz jusson. Így került be ez a parkolóépítés is a sorba.

43 millió forintos beruházásról van szó, amit a helyi Meliorációs és Rekultivációs Kft. végez el.
Összesen 35 utcaköves parkolóhely épül (mozgássérült hellyel is), amit aszfaltozott bekötéssel látnak el. Három járdabekötést terveztek a parkolóhoz. Megoldják a csapadékvíz elevezetését is, valamint közvilágítással is ellátják a területet.

Gondoltak a zöldterület fejlesztésére is, erre külön 3 millió forintot szánnak, így 938 négyzeteméternyi területen füvesítenek, elültetnek továbbá 413 cserjét és évelőt. Sajnos 4 fát ki kell vágni, de helyettük 6-ot ültetnek ugyanitt, a képviselő pedig hozzátette, nagy gondot fordaítanak arra, hogy a környék zöld maradjon, a terület parkos árnyékos jellege nem fog változni.
Horváth Soma azt is elmondta, hogy terveik szerint tovább fejlsztik a Derkovitsot, a Bem József utcai régi buszfordulóban épülhet meg a következő parkoló, ahova jogerős építési engedéllyel rendelkeznek, továbbá elkezdték a tervezés előkészítését a Bem és a Váci utcák közti területen, ahol a transzformátorház mellett épülhetnek meg újabb parkolóhelyek.
Szólj hozzá!
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.