“Egy hónapra biztosan van fedezet a Haladás focisták fizetésére, azután meglátjuk mi lesz”

Farkas Bazsi 2020-03-31 20:35:00
Séllei Árpád ügyvezető szerint ha májusban el lehet kezdeni meccseket játszani, akkor be lehet fejezni a bajnokságot.

Egyelőre nem fújta le az NB II-es bajnokságot a Magyar Labdarúgó Szövetség, azt viszont bejelentették, hogy a koronavírus járvány miatt szüneteltetik. Kényszerpihenőn van a Szombathelyi Haladás is. Semmilyen tekintetben nem jött jól a szünet a csapatnak, hiszen az utóbbi fordulókon rendre nyerni tudott az együttes, így elkerült a kiesést jelentő helyről. Lendületben voltak.

Séllei Árpád a csapat ügyvezetője a téli szünetben, egy szurkolói ankéton beszélt arról, hogy folyamatos tárgyalásokban van a szponzorokkal, ám most megtudtuk tőle, hogy a járvány okozta válság miatt az egyeztetések megtorpantak.

- Sok esetben már a szerződés aláírásánál jártunk, ám a mostani leállás miatt, egyébként érthetően, türelmet kértek a szponzorok. Kivárnak, most mindenkitől ezt kapom válaszként. Egyébként a szektorban nem mi vagyunk az egyetlenek, akik így jártak, a mamut klubokat kivéve, mint a Fradi, a Felcsút, a Vidi, az MTK, nagyjából senki nem lát egy-két hónapnál előbbre. 

- Mit jelent ez pontosan, mennyi tartaléka van a Haladásnak?

- Nem vagyunk gazdag klub, minimális tartalékunk van. Egy hónapra biztosan elég a pénzünk a fizetésekre, ami azt jelenti, hogy az áprilisban esedékes, már csökkentett pénzeket mindenkinek oda tudjuk adni, de hogy utána mi lesz, azt még mi sem látjuk. De biztosan lesz megoldás erre a helyzetre is.

- Lesz fizetéscsökkentés?

- Biztosan szükség lesz a csökkentésre, de olyan drasztikus egészen biztos nem lesz, mint Győrben. Szerintem a játékosok is megértik, hogy ez szükséges rossz. Amit eddig ígértem mindent megadtunk, ígérem ha ezen túl leszünk minden helyre fog állni.  

- Ha tudna a csapat meccset játszani, a jegybevétel segítene?

- Egy-egy meccs kb. 2000 nézőig csak mínuszt termel a klubnak. Ilyen értelemben tehát nem. Viszont jó szériában volt most a csapat, így valószínű, hogy 2000 nézőnél jóval többen lennének egy-egy hazain. A bajnokság folytatása lenne a legnagyobb segítség. Ha van meccs, akkor az azt jelentené, hogy ismét beindult a bajnokság, vagyis újra lehetősége lenne a szponzoroknak a csapat támogatására.

- Meddig reális ebben gondolkodni?

- Április közepén, végén ha neki tud állni edzeni közösen a társaság, az azt jelentené, hogy májusban lehetne folytatni a bajnokságot. Június 30-ig be lehetne fejezni a pontvadászatot. Később kezdve még egy szerda, szombat ritmus sem lenne elég ehhez. 

- Maradhat olyan cég a látótérben, amelyiknél realitás maradhat a Haladás támogatása a mostani helyzetben?

- Rengeteg céggel tárgyaltam. Az élet különböző területén aktívak, így szinte biztos vagyok benne, hogy igen. Persze ehhez az is kell, hogy ne csak a fociban, de a “civil” életben is rendeződjenek a viszonyok. Egyelőre optimista vagyok, mást sajnos, nem is nagyon tudok csinálni. 


 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.