A Harry Potter, a Csillagpor, na meg az Éhezők viadala

Farkas Bazsi 2019-05-22 15:03:00
Országos képregény pályázatot hirdetett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár. Mutatjuk a győzteseket.


Összesen 27 pályamű érkezett be a szombathelyi könyvtár elKÉPzelés című képregény pályázatára. A komoly mezőnyben a múlt héten választottak díjazottakat. A két kategória (14-18 éves, és 19-25 éves)   első, második és harmadik helyzettje mellé különdíjasokat is választottak. A bemutatást velük kezdjük.

Olvass képregényt az Ugytudjukon!


Az első kategória (14-18 éves korosztály) díjazottjai


Szabó Edina: A menekülés (Csillagpor) (Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Szombathely)

A zsűri értékelése (Kóbor Róbert):

Az egyik személyes kedvencem. Tény, hogy nagyon laza kapcsolatot ápol csak a forrásművel, így adaptációnak elég szabados. Ugyanakkor pont ez adja meg azt a különlegességét, azt az egyedi és gazdag látványvilágot, ami miatt azonnal megtetszett. Olyan eredetiség árad a munkájából, ami megkíván egy saját történetet. Remélem, erre is sor fog kerülni, és még olvashatok olyan képregényt, amit Edina készített.


Nyári Elizabet: Csikócsőr (Harry Potter és az azkabani fogoly) (Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium, Szombathely)

A zsűri értékelése (Bárány Áron)

Elizabet az egyik legígéretesebb alkotó a pályázat fiatalabb kategóriájában : nagyszerű példa a realisztikus ábrázolásra a mezőnyben, jók az oldalkompozíciói, szépek a beállítások, működik a karakterek mimikája, rajzstílusa a kategórián belül kiemelkedő. Viszont mindazt amit papíron benyújtott, az adaptációként felhasznált Harry Potter filmben is tapasztaltuk már, és ehhez képest túl sok újdonságot nem tudott nekünk adni. Látszik az oldalakon, hogy az alkotó rengeteg munkaórát fektetett a megvalósításukba, és gyaníthatóan nagyon szereti a képregényt, mint műfajt. Ezért azt kérnénk Elizabet részéről a továbbiakban, hogy idővel ugorja meg azt a bizonyos képzeletbeli lécet, és szedje össze bátorságát ahhoz, hogy saját fantáziája, elképzelései is formát, testet öltsenek a papíron. A képregény iránti lelkesedése, eszköztára és ügyessége már adottak hozzá hogy első saját karakterei, jelenetei, történetei is napvilágot lássanak, ebben biztosak vagyunk. Ehhez kitartást és sok türelmet kívánunk, a bizalmat megelőlegezve Eliza munkáját különdíjjal jutalmazzuk.


Ollé Dzseniffer: A vásár (Csillagpor) (Launai Miklós Református Iskola, Neszmély)

A zsűri értékelése (Farkas Bazsi): 

Mindig örülünk, ha olyan munkát látunk, ami valamiben különlegesre sikeredik. Talán nem is volt több olyan képregény, mint Dzseniffer munkája. Bár itt is az alkotás betegségeivel kezdeném. Bár tisztában vagyok vele, hogy volt terjedelmi megkötés és néhány oldalban valóban nehéz elmesélni egy történetet, vagy egy kerek történet fejezetet, azért erre ügyelni kellett volna. A történet még úgy ahogy el is kezdődik, de a lezárás az elmaradt, a sztorit egyszer csak elvágják, nincs kerek lezárása. A képek szerkesztése azonban annyira profi lett, hogy kénytelenek voltunk különdíjat adni rá. Akár a filmes beállításoknál itt is különböző plánokkal lett megoldva a grafika és a dolog remekül működik. 


Rappensberger Rebeka Holli: A te oldaladon (Éhezők viadala) (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi)

A zsűri értékelése (Bárány Áron):

Rebeka munkája számunkra a pályázaton belül elsősorban a technikai megvalósítás miatt volt érdekes és különleges, finom, szellős és elegáns rajzai / festményei igazi unikumként voltak jelen a nagyszámú benyújtott pályamunka között. A mimikával és emberi gesztusokkal jól bánik, karakterei jól eltaláltak, oldalszerkesztése ötletes és alapos, egyetlen dolgot sajnáltunk csak, mintha az utolsó oldalra kicsit elfogyott volna a kezdeti lendület és az alkotó átváltott volna egyfajta ' spórolós ' munkatempóba. Kár érte. Rebekának azt tanácsolnánk, legyen egy kicsit türelmesebb és kitartóbb, próbálja meg következő képregényét egységes képi színvonalon tartani, és ne akarja majd olyan nagyon gyorsan befejezni azt a bizonyos utolsó oldalt, már ami a jövőbeli munkákat illeti. Elegáns stílusát és jó történetvezetését különdíjjal jutalmazzuk. 

A második kategória (19-25 éves korosztály) díjazottjai:

Kalotai Kíra Édua: Az állásinterjú (Harry Potter fanfiction) (Győrújbarát)

A zsűri értékelése (Bárány Áron):

Kíra képregénye az egyik legegyedibb megközelítés és talán a legszórakoztatóbb történet az összes pályamunka közül : J. K. Rowling könyveit háttérbe helyezve, de a Harry Potter világát, annak szereplőit felhasználva mond el egy saját történetet - egy állásinterjú lezajlását. Kategóriáján belül nem fektetett akkora hangsúlyt a képi ábrázolásra mint néhány másik alkotó, ennek ellenére változatos kompozíciókkal, kifejező mimikával, és jó elbeszélő készséggel halad végig ezen a végtelenül eredeti történeten, melynek karakterei, párbeszédei igazán egyediek lettek, és ezáltal élvezetes plusztartalom született. A zsűri jelen esetben elsősorban a szellemességet szeretné díjazni, és ezúton biztatnánk Kírát arra, hogy fantáziáját felhasználva történeteit a továbbiakban is vesse bátran papírra, igazán ígéretes mindaz amit csinált. 


Vella Kristóf: A hobbit fullánkja (A hobbit) (Csömör)

A zsűri értékelése (Kóbor Róbert): 

A második különdíjat ebben a kategóriában Vella Kristóf érdemelte ki A hobbit feldolgozásával. Köszönheti ezt roppant egyedi, stilizált ábrázolásmódjának, és egy kiváló, dinamikus akciószekvenciának. Szöveg nélküli képregényt amúgy elég nehéz csinálni, és ez kvázi az volt, annak is igazán remek. Nagyon szívesen megnéznék egy kézzel rajzolt képregényt is Kristóftól – egyike volt azoknak, aki digitálisan rajzolt – de igazából bármilyet is. Egyszerűen imádtam a stílusát, olvasnék sok ilyet, nyomtatásban.

Hamarosan a díjazottakkal folytatjuk. 

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.