Nehezebb lesz megfosztani mentelmi joguktól a volt orosz elnököket

Vágvölgyi Bálint 2020-11-17 19:37:00
Putyin likes this.

Megszavazta első olvasatban az orosz parlament alsóháza kedden azt a törvénytervezetet, amely megnehezíti, hogy volt orosz elnököket megfosszanak mentelmi joguktól. Egy exállamfőt a még hatályos szabályozás értelmében akkor lehet megfosztani mentelmi jogától Oroszországban, ha büntetőeljárás indul ellene a hivatali ideje alatt elkövetett súlyos bűncselekmény címén. Az eljárást a Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke kezdeményezheti a törvényhozás alsó házánál (az Állami Dumánál), amely ezt jóváhagyása esetén a felsőházhoz (a Szövetségi Tanácshoz) továbbíthatja, amelynek három hónapon belül kell döntenie intézkedésről.

A javasolt új rendszer szerint a hivatalban lévő elnököt abban az esetben menthetik majd fel hivatalából, a volt elnököt pedig akkor foszthatják meg mentelmi jogától, ha az alsóház a legfelsőbb bíróság határozatával megtámogatva vádolja meg súlyos bűncselekmény elkövetésével vagy hazaárulással őket, az alkotmánybíróság pedig megerősíti a vádemelési eljárás törvényességét. A felsőháznak ennek alapján kell határoznia.

Az ügyben a parlement mindkét kamarájának kéltharmados többséggel kell döntenie, az alsóházi képviselők egyharmadának kezdeményezése és az alsóház által felállítandó különbizottság döntése alapján. Ha a felsőház három hónapon belül nem határoz az ügyben, a vád elvetettnek tekinthető. A megvádolt exelnöknek joga lesz a parlament mindkét házában jelen lenni ügyének tárgyalásakor.

A törvénytervezet értelmében egy volt államfő ellen nem indulhat bűnügyi vagy közigazgatási eljárás, egy exelnököt nem lehet őrizetbe venni, letartóztatni, átkutatni, kihallgatni vagy megmotozni. A jelenlegi szabályozás szerint ilyen korlátozások csakis az államfői poszton elkövetett ügyekkel kapcsolatban foganatosíthatók velük szemben.

Elfogadása esetén az új törvény Vlagyimir Putyin hivatalban lévő és Dmitrij Medvegyev volt államfőre lesz majd vonatkoztatható. Mihail Gorbacsovra nem, mert ő szovjet és nem orosz elnök volt. A törvénytervezet kezdeményezők a változtatást azzal indokolták, hogy a jogszabályokat összhangba kell hozni az idei alkotmánymódosítással, ilyen szellemben jártak el azok a honatyák, akik kedden a választási törvényhez nyújtottak be módosításokat. Ezeknek értelmében jogszabályi szinten is ejtenék az alaptörvény-módosítás hatályba lépésekor hivatalba lévő elnök - Vlagyimir Putyin - esetében azt a korlátozást, hogy az államfői tisztséget egy ember legfeljebb két mandátum erejéig töltheti be.

A tervezet átvezetné a törvénybe azokat az alkotmányos rendelkezéseket, amelyek értelmében elnök csakis olyan, a 35. életévét betöltött orosz állampolgár lehet, aki legkevesebb 25 éve él az ország területén, és korábban más országban sem állampolgársággal, sem állandó lakhatási engedéllyel nem rendelkezett. Ez alól kivételt képeznek azok az államok, amelyek teljes egészében vagy részben Oroszország részévé válnak.

Az alsóház második, fő olvasatában fogadta el kedden azt a törvénytervezetet, amely megszigorítja az Oroszországi Föderáció területének elidegenítésére való nyilvános felhívásra vonatkozó büntetést. Az új jogszabály tervezete az első elkövetés esetére pénzbírságot ír elő, a megismétlés esetén pedig lehetővé teszi a szabadságvesztés kiszabását is.

Első esetben az állampolgárok 30-60 ezer rubel, a tisztségviselők 60-100 ezer rubel, a jogi személyek pedig 200-300 ezer rubel bírsággal sújthatók. (A rubel jelenleg 4 forintot ér.) Ha a felhívás az interneten történik, akkor a büntetési tételek ezekben a kategóriákban 70-100 ezer, 100-200 ezer, illetve 300-500 ezer rubelre nőhetnek. A területelidegenítésre való megismételt felhívás a bírságok megemelése mellett már büntetőjogi felelősségre vonást von maga után, amely akár 6-10 évi szabadságvesztéssel is járhat.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.