Ma kezdődik a tanárát megkéselő diák pere a Győri Törvényszéken

Papp László Tamás 2020-09-07 06:34:00
A 18 éves gyanúsítottat előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják.

Késelés történt a győri Jedlik Ányos Szakgimnáziumban – írtuk még tavaly decemberben. Akkor úgy értesültünk, hogy a konfliktust az váltotta ki, hogy egy diák rossz jegyet kapott, ezért támadt rá tanárára, és többször is megszúrta késsel.

A diák pere ma kezdődik.

A Győri Törvényszék tárgyalási jegyzékében ismertetett vádirat szerint a vádlott az egyik győri iskola 10. osztályának 18 éves tanulója. A sértett pedig a vádlott osztályfőnöke, aki matematikát és fizikát  tanított. A diák jó tanuló volt, önmagával szemben maximalista. 2019 decemberében a tanítási nap második órájában a matematikadolgozatára hármast kapott, amit igazságtalannak tartott, s ez felzaklatta. Nem volt elfogadható számára, hogy egy fontos tantárgyból hármas osztályzatot kapjon, teljesítménykényszere pedig szorongáshoz vezetett – fogalmaz a vádirat. 

Elővette a táskájából a zsebkését, a pengéjét kinyitotta, és néhány osztálytársa előtt kijelentette, hogy a tanárnőt le fogja szúrni. Kijelentését az osztálytársai nem vették komolyan, mivel már máskor is elhangzott ilyen.

A harmadik és negyedik óra angol volt, amelyen a szaktanár megengedte a diákoknak, hogy az óra végén készüljenek az ötödik órára, fizikára, ahol szintén dolgozat volt várható. A diák a felkészülés helyett zenét hallgatott és kijelentette osztálytársainak, hogy azért nem tanul, mert nem lesz dolgozat. Ugyanis elhatározta, hogy tanárát a fizikaórán leszúrja. Tisztában volt vele, hogy tettéért felelősségre fogják vonni, ezért még az angolórán az egyik osztálytársának ajándékozta a fülhallgatóját, mert neki már nem lesz szüksége rá.

A fizikaóra elején odaszólt padtársának: „Megvan a terv.” 12 óra körüli azt színlelve, hogy a füzetében mutatni kíván valamit, kiment a tanári asztalnál álló osztályfőnökéhez. Átadta a füzetét, a tanár pedig olvasni kezdte az oda írottakat. A diák ezt kihasználva a háta mögé került, elővette és kinyitotta a zsebkését, mellyel hátba szúrta a tanárát, aki felsikoltott, a földre rogyott, a diák pedig mellé guggolt és a zsebkéssel kétszer a földön fekvő tanár nyakát, illetve a mellkasát célba véve szúrt.

Mivel a pedagógus védekezésként mindkét karját az arca, illetve felsőteste elé tartotta, a szúrások a karjait érték el. Végül a vádlott egyik osztálytársa sietett a sértett segítségére, akihez mentőt hívtak. Mint arról korábban beszámoltunk: a diák idén januárban levélben kért bocsánatot tanárától és osztálytársaitól. A fiú ügyvédje szerint orvosi szakvéleménytől függ, hogy börtönbüntetés vár a fiúra, vagy az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben szorul kezelésre.

Szólj hozzá!

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.