Kittenberger: A hiéna visszavág

Farkas Bazsi 2019-01-13 12:00:00
Szórakoztató, izgalmas, látványos és szerethető - ez a szombathelyi születésű Kittenberger második része, csak így szavakban.

Ha már csak egy valamit köszönhetünk a Marvel képregény filmjeinek az az, hogy sosem látott népszerűségnek örvendhet az iparág. Amíg otthon a 90-es évek vége és a 2000-es évek eleje egy képregény Szaharát hozott, vagyis vadászni kellett arra, hogy magyar nyelvű friss megjelenése botoljon az ember, addig mára ez megfordult. Talán túlságosan is. Lassan nincsen olyan rajzolt könyvecske, amelynek magyar kiadásával ne próbálkozna meg egy szerencse hajhász, hiszen most már a bab is hús, gondolhatják páran. Csak tavaly, (Bayer Antal statisztikája szerint) közel 250 új cím jelent meg magyarul. Hát ebben a bőségben kell talpon maradnia annak, aki képregény kiadásra vállalkozik, pláne ha nem a DC, a Marvel esetleg az Image vagy valamelyik más, nagynevű amerikai kiadó hőseivel próbálkozik. 

Már csak ezért is jár a kalapemelés a Somogyi-Tebeli-Bárány triónak, hiszen 19-re lapot mertek húzni, és a Batman, Vasember, Thor, Hulk és Megtorló uralta övezetbe bedobták Kittenbergert, a mi magyar hősünket. És mennyire jól tették!

Az első rész mindent magában hordoz, amit egy kezdő epizód szokott. Egyszerű vonalvezetés, a hősök bemutatása, egy lineáris történetszál, amire sorban felfűzve, lépésről lépésre halad a történet. Amatőrségről még csak véletlenül sem beszélhetünk, hiszen Somogyi György történetét az amerikai kollégáinak magasságában rajzoló Tebeli Szabolcs szórakoztatóan és izgalmasan vetette papírra. A karakterek jól felismerhetőek, a cselekmény jól követhető. Az pedig nekem külön öröm volt, hogy a gőzgépekkel vegyített szavannai helyszínen géprinók masíroztak, megkoronázva az egészet. A színezés több rétege pedig igazi élettel telítette meg a lapokat. Mi kellhetett ennél több? Hát a folytatás!

Már az első rész végén kaptunk egy cliffhangert, amiből sejteni lehetett, hogy itt bizony lesz még cselekmény. Lett is.

Tavaly év végén jelent meg a Kittenberger: A hiéna átka, ami átkozottul jóra sikerült. Ez a Kittenberger csapat aztán igazán szabálykövető, mert az első rész már taglalt építkezése után, a második rész szükségszerű komplexebb világát hozta. Mind képekben, mind történetben egy összetettebb alkotás ez, ahol már párhuzamosan futnak egymás mellett a cselekmények. 

Ha most a sztori az amerikai piacra készült volna, akkor kaphatott volna egy What If, előtagot. Hiszen keveredik a történelem a fikcióval, a valóság a fantasival és persze a gőzgépekkel. Az első rész steam punkja azért volt szükségszerű, mivel az alkotók részt szerettek volna venni vele egy Galaktika által meghirdetett pályázaton, ami végül aztán mégis elhasalat. Így bár ebben a részben talán egy kicsit visszafogottabbra sikerült a gőzgépek jelenléte, ez nem hogy zavaró lenne, hanem talán pont egyensúlyt hozott. 

A történetnek pedig annyi rétege van, hogy vissza fogsz lapozni, újra fogod olvasni, hogy minden apró részlet világossá váljon. Szórakoztató, izgalmas, látványos és szerethető. Ez lett a Kittenberger második kötete, ami után alig várjuk, hogy végre jöjjön az újabb folytatás. 

Fiúk, érdemes lesz edzeni! A lécet olyan magasra raktátok, hogy leverés nélkül legközelebb már félő, hogy nem fogjátok átugrani. Azért most egy egész stadionnyi ember állva tapsol azért, hogy sikerüljön.  
 

Szólj hozzá!

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.