Fideszes aktivitás alapján listázza és kategorizálja Eger lakosságát a kormánypárt

Nagy Donát 2020-01-30 11:47:00
A város lakóiról előkerültek azok a listák, ahol pontozzák őket, mennyire hithűek a kormánypárthoz.

Fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő a polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről - tudta meg az Egri Ügyek. Ennél komolyabb bizonyíték aligha volt az utóbbi időben a Fidesz törvénytelen módszereire.

Ha nagyjából képet akarunk kapni arról, hogy mi zajlott Egerben a Városházán Habis László polgármester és a városi közgyűlés Fidesz-KDNP többségének 2006 és 2019 közötti uralma alatt, leginkább azokra a dokumentumokra támaszkodhatunk, amelyek az utóbbi hónapokban sorra kerülnek elő a polgármesteri hivatal fiókjaiból, szekrényeiből és irattárából.

A dokumentumok azért kerülhettek a nyilvánosság elé, mert az egységes ellenzék támogatásával Mirkóczki Ádám átvette a polgármesteri tisztséget, és nem minden papírt sikerült előtte eltüntetni.

Eddig teljes nyugalommal állíthatta a Fidesz, hogy az egri választási csalásokról, kamujelöltekről, illetve a város erőforrásainak fideszes magáncélokra való felhasználásáról szóló hírek pusztán az ellenzék hazugságai, hiszen nem voltak ennyire egyértelmű bizonyítékok az egyébként sejthető visszaélések bizonyítására. 

Listázta a Fidesz Eger lakosságát Nyitrai Zsolt kampányában - Mutatjuk a bizonyítékokat

Fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő a polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről. Ennél komolyabb bizonyíték aligha volt az utóbbi időben a Fidesz törvénytelen módszereire. Ha nagyjából képet akarunk kapni arról, hogy mi zajlott Egerben a Városházán Habis László polgármester és a városi közgyűlés Fidesz-KDNP többségének 2006 és 2019 közötti uralma alatt, leginkább azokra a dokumentumokra támaszkodhatunk, amelyek az utóbbi hónapokban sorra kerülnek elő a polgármesteri hivatal fiókjaiból, szekrényeiből és irattárából.

Pár nappal ezelőtt viszont a polgármesteri hivatal dolgozói egy vaskos dossziéra bukkantak az egyik volt alpolgármester irodájában, az egyik szekrény papírhalmai között.

Az Egri Ügyek birtokába került iratanyag átvizsgálása után kiderült, hogy 2014-ben, az országgyűlési választásokat megelőzően Eger városában a Fidesz képviselőjelöltje, Nyitrai Zsolt érdekében törvénytelen módszerekkel listákat készítettek Eger választópolgárairól, azok személyes adataival, lakcímeivel, valamint a pártszimpátiájukra vonatkozó információkkal.

Hogy miért volt erre szükségük? Ezeket az adatokat az úgynevezett "Kubatov-listák" frissítése érdekében gyűjtik be minden egyes országgyűlési és önkormányzati választás, népszavazás, bármilyen fideszes vagy kormányzati aláírásgyűjtés (például nemzeti konzultáció) során.

Ezeken a listákon találhatóak a fideszes aktivisták által személyesen felkeresett választópolgárok adatai, amelyek alapján pontosan be tudják azonosítani bárkiről, hogy milyen mértékben mozgósítható a Fidesz érdekében, vagy mire használható fel.

Például a párt noszogatására megy el csak szavazni, vagy önként és dalolva, sőt, lehet még ingyen aktivistáskodik is nekik. Egy ilyen lista aranyat ér minden kampányidőszakban.

Ilyen listák birtoklása törvénytelen. Kubatov Gáborról, a Fidesz pártigazgatójáról nevezték el őket, mert először, bizonyíthatóan Kubatov vezényletével használták ezeket 2009-ben, a pécsi időközi önkormányzati választások során.

A lap által közölt fotókon (kitakarva a személyes adatokat) egyértelműen látszik a listázott egri választópolgárok aktivitása, lojalitása. Az 1-es a Fidesz szempontjából a legelutasítóbb, míg a 7-es osztályzat a legodaadóbb választót jelent. Erős feltételezés, hogy a pipák azt jelentik, a fideszes aktivista ellenőrizte a lista helyességét, tehát becsöngetett az adott lakóhoz. Ha a választó ugyanolyan magatartást mutat, ugyanott lakik, ugyanannyira "fideszes", mint korábban, akkor azon a ponton a Kubatov-lista nem szorult frissítésre.

Külön jelzésekkel tüntetik fel, hogy a 2014-es országgyűlési választások kampányidőszakában, amikor az aktivisták felkeresték az érintett embereket, akkor azok milyen hozzáállást tanúsítottak. Illetve, hogy egyáltalán még életben voltak-e.

Az aktivisták feladata kampányidőszakban hivatalosan nem a Kubatov-lista frissítése (hiszen az törvénytelen), hanem a választópolgári ajánlások gyűjtése. Ahhoz, hogy egy egyéni képviselőjelölt elindulhasson az országgyűlési választáson, ötszáz darab állampolgári ajánlás szükséges, névvel, címmel, aláírással. Vagyis a fideszes aktivisták több, mint valószínű, hogy Nyitrai Zsolt, a Fidesz akkori (és jelenlegi) országgyűlési képviselője számára gyűjtöttek ajánlásokat.

Létezik összesített kimutatás is arról, hogy a fideszes aktivisták közül kik és mennyi érvényes ajánlást gyűjtöttek a kampány aláírásgyűjtési időszakában. Nyilván ellenőrizni kell az aktivisták eredményességét is a párt helyi központjában.

Van olyan dokumentum, ahol az egyes választópolgárok „viselkedését” pontozzák a szavazás napján, vagyis egyáltalán elmenne-e szavazni. Ezt azért fontos tudni, hogy a szavazás napján az aktivisták tudják, hogy kihez érdemes bekopogtatni és személyesen győzködni arról, hogy induljon el a szavazóhelyiség felé.

Az eddig bemutatott dokumentumok már önmagukban alkalmasak arra, hogy rendőrségi nyomozás induljon személyi adatokkal való visszaélés gyanújával.

Ám a slusszpoén csak most jön!

Mint már említettük, a fideszes aktvisták a 2014-es képviselői ajánlásgyűjtés során frissítették a Kubatov-listákat. Ezeknél az aktivistáknál ajánlóívek voltak, amelyeken ott voltak a fideszes Nyitrai Zsoltot támogató egri választópolgárok nevei, címei és aláírásai. Ezeket a Helyi Választási Bizottság által hitelesített ajánlóíveket a gyűjtési időszak lejártával hiánytalanul vissza kell szolgáltatni a bizottságnak. Ennek két oka is van:

  • Így védik a választópolgárok személyi adatait, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelenek kezébe, és a képviselőjelöltek ajánlásán kívül azokat ne lehessen másra felhasználni (például Kubatov-listák frissítésére).
  • Elejét veszik a választási csalásnak azzal, hogy más képviselőjelöltek, főleg a Fidesz segítése érdekében indított kamujelöltek ne juthassanak hozzá ezekhez a listákhoz, vagyis ne másolhassák le azokat. Hiszen ha az adatok másolásával papíron megszerzik az 500 választói ajánlást, akkor jogosultak lesznek az állami kampánytámogatás megszerzésére. Kamujelölteknek azokat nevezzük, akiket a kormánypárt azért segít a választáson való induláshoz (például úgy, hogy hagyja lemásolni a fideszes ajánlóíveket), hogy gyengítse a Fidesz jelöltjével szemben álló ellenzéki jelölt esélyeit.

Adódik tehát a kérdés: mi a fenét kerestek Nyitrai Zsolt 2014-es választási ajánlóíveinek fénymásolt példányai a 2019-ig fideszes vezetés alatt álló egri városházán? Márpedig ott voltak, rajtuk a hivatalos sorszámokkal és pecsétekkel, íme:

Az Egri Ügyek úgy tudja, hogy Mirkóczki Ádám polgármester büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen személyes adatokkal való visszaélés és választási csalás gyanújával. A csütörtöki közgyűlésen pedig fel fogja szólítan a jelenlegi fideszes önkormányzati képviselőket a lemondásra és mandátumuk visszaadására. Különös tekintettel a fentebb is említett Bódás Bianka botrányos ügyére.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.