Emberölésért ítélt el egy idős abdai férfit a győri bíróság

Papp László Tamás 2020-09-10 14:46:49
A vita hevében hasba szúrta fiát, aki másnap a kórházban elhunyt.

A Győri Törvényszék emberölés bűntettében találta bűnösnek azt az idős abdai férfit, aki enyhén ittas állapotban az erősen ittas, vele rendszeresen kötekedő fiát egy vita hevében otthonukban hasba szúrta, majd a sértett a kórházba szállítást követően másnap elhunyt. A bíróság a vádlottat 6 év 6 hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte, amelyet börtönben kell letöltenie, és eltiltotta a közügyek gyakorlásától – áll a bíróság közleményében.

A vádlott és a sértett, aki a vádlott fia, együtt éltek abdai házukban. Rendszeresen italoztak, amelyből fakadóan gyakoriak voltak közöttük a veszekedések. Az enyhén ittas vádlott 2018 őszén hazaért és a súlyosan ittas – s általában ebben az állapotban kötekedővé és agresszívvá váló –sértettet a konyhában találta. A vádlott számonkérte a sértettet, hogy miért nem készített vacsorát, amelyből hangos veszekedés alakult ki közöttük.

A sértett a vádlott jobb kezét erősen megszorította, amelyből a vádlott kiszabadult, majd a kenyérszeleteléshez kikészített 24 cm pengehosszússágú késsel a sértettet hasba és oldalba szúrta, amelynek következtében a sértett pillanatok alatt összeesett. A vádlott visszatette a kést a fiókba és hívta a mentőket. A sértett a kórházba szállítást követően, az életmentő műtétek elvégzése ellenére másnap meghalt.

A bíróság – a vádlotti védekezés ellenére, mely szerint a vádlott cselekménye nem fogta át az emberölési szándékot, az a testi sértésre irányulhatott csupán, amely gondatlanságból halál okozásával végződött – emberülés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, a szúrás ereje és iránya alapján a szándékosságot kellett megállapítani, és nem tudta a cselekményt véletlen balesetként minősíteni.

A büntetés kiszabása során a bíróság számos enyhítő körülményt figyelembe vett, elsősorban azt értékelte, hogy a vádlott idős ember, valamint részletes beismerő vallomást tett, ezért a középmértéktől eltérve, amely 10 év, 6 év és 6 hónapnyi szabadságvesztés büntetést szabott ki.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezéssel éltek, az ügyészség pedig 3 nap gondolkozási időt kért.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.