Az Oroszlánnyal is játszik majd a következő szezonban a Falco és a Körmend

Farkas Bazsi 2019-05-23 09:38:00
A csapat 29 év után jutott vissza az élvonalba.

Az Oroszlány jutott fel a második vonalból a férfi kosárlabda NB I-be, mivel az osztályozón 2-0-s összesítéssel legyőzte a Veszprémet.

A Komárom-Esztergom megyei csapat idegenben 84-68-ra nyert, majd odahaza, a szerdai második mérkőzésen 103-74-re verte a pályaelőnyből induló HOYA-Pannon Egyetem Veszprémet. A szurkolók hatalmas ovációval köszöntötték az OSE Lionst a csarnokban, majd az örömünnep az utcán is folytatódott.

Mint a kezdő5 szaklap emlékeztet rá, a korábban bajnoki és kupaezüstérmet, illetve bajnoki bronzérmet is ünneplő oroszlányi hívek 29 év után drukkolhatnak majd kedvenceiknek a legmagasabb osztályban. Az 1958-ban alakult Oroszlányi Bányász Sportkör 1967 és 1973, majd 1978 és 1990 között szerepelt az első osztályban, legnagyobb sikereit 1988-ban és 1989-ben aratta: 1988-ban kupaezüstöt és bajnoki bronzot, 1989-ben bajnoki ezüstérmet nyert. 1990-ben a klub a rájátszás előtt visszalépett a bajnokságtól, mivel csarnokát alkalmatlannak ítélte a szövetség, az egyesület ekkor meg is szűnt. Az Oroszlányi Sport Egylet (OSE) még abban az évben alakult meg, és közel három évtizedes utat bejárva, immár egy minden igényt kielégítő csarnokban jutott vissza a legjobbak közé.

Az élvonalból a SERCO-TF-BP esett ki, mivel szerdán az osztályozó második mérkőzését is elvesztette a Naturtex-SZTE-Szedeák ellen. Így a szegediek a következő szezont is az NB I-ben kezdhetik - írja az MTI.

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.