Halász Bence olyan eredményt szeretne a hazai vb-n, amire minden magyar büszke lehet

Farkas Bazsi 2023-03-28 20:06:53
A szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője térde is egyre jobb állapotban van.

A kalapácsvető Halász Bence remek lehetőségnek tartja, hogy hazai közönség előtt léphet dobókörbe az augusztusi világbajnokságon, és olyan eredményt szeretne elérni, amire "büszke lehet majd minden magyar ember".

A Dobó SE 25 éves sportolója az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, hogy még magát is meglepte a melegégövi edzőtáborban, ugyanis két év után először tudott gátas szökdeléseket végezni - amit a térdműtéte óta mellőznie kellett -, ennek ellenére sok betegség hátráltatta a téli felkészülésben.

"Több mint egy hónapig fájt a csuklyám, meg a nyakam, mert az egyik dobásnál elszakadt sajnos a kalapács és nyomtam egy hátast, amiben nagyon meghúzódott" - részletezte szerencsétlen balesetét a világbajnoki bronzérmes kalapácsvető, majd hozzátette, hogy bár két és fél hete megvédte címét a téli dobó Európa Kupán, a körülmények azonban nem voltak megfelelőek egy nagy dobáshoz.  

A sportoló azt is hangsúlyozta, hogy versenytársaira is "rájár a rúd", ugyanis az ötszörös világbajnok lengyel Pawel Fajdek is betegséggel küzdött, olimpiai bajnok honfitársa Wojciech Nowicki hasizomszakadást szenvedett, a francia vb-ezüstérmes Quentin Bigot-t nemrég gerincsérvvel, míg a norvég olimpiai ezüstérmes Eivind Henriksennek a szívét műtötték, de úgy gondolja a nyárra mindenki felépül.

Halász szerint csapattársa, Varga Donát nagyon sokat fejlődött, és jó eséllyel ott lehet majd a hazai rendezésű augusztusi világbajnokságon, valamint az olimpiai bajnok Pars Krisztián, és két veszprémi versenyző, Pásztor Bence és Czeller Gábor is kiemelkedik a magyar mezőnyből - a vb-n azonban országonként mindössze három sportoló indulhat egy versenyszámban.

"Április végén kezdem meg a fő versenyszezont, júniusban és július első felében szeretnék minél többször 80 méter fölé kerülni. Ha az évnek ez az időszaka jól sikerül, akkor olyan lendülettel lehet elmenni a világbajnokságra, amiből erőt tudok majd meríteni" - magyarázta az eb-ezüstérmes nehézatléta, aki óriási lehetőségnek tartja a budapesti vb-t, és olyan eredményt szeretne elérni hazai közönség előtt, amire "büszke lehet majd minden magyar ember".

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.