Tízezer fát ültetnek idén a Településfásítási program részeként

Farkas Bazsi 2023-03-24 14:01:31
Ezzel tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet.

A januári igénylés során 13 fafajból 10 ezer fát igényeltek a települések a Településfásítási programban, ezzel tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet - emelte ki Nagy István agrárminiszter Győrzámolyon, ahol a program részeként tíz fát ültettek pénteken.

A tárcavezető a tavaszi faültetési szezon elindítása alkalmából elmondta, hogy a program indulása óta az ideivel együtt megközelítőleg ezerötszáz olyan település jut ingyenesen fához, amely lélekszáma nem éri el a tízezret. Idén tavasszal kétezer fát ültetnek el 95 településen.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A Településfásítási program kiegészítő része az Országfásítási programnak, a cél pedig az, hogy 2030-ra 24-ről 27 százalékra növekedjen az ország fával borított területeinek nagysága - fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy szemléletváltozást is sikerült elérni azzal, hogy a programmal felhívták az emberek figyelmét arra, hogy fontos fát ültetni és a meglévő fákra is vigyázni kell.

Nagy István hangsúlyozta: a Településfásítási program sikere azt mutatja, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, amelynek támogatásában a kormány és a szaktárca is partner.

A tárcavezető hangoztatta, hogy a kormány agrárpolitikájának hatására történelmi fejlődésen fog keresztülmenni a magyar vidék, a fejlődésnek már megvannak az első jelei, mert egyre többen választják a vidéki életet.

Hozzátette: a vidékfejlesztésbe a gazdaság fejlesztésén túl az élhető környezet megteremtése is beletartozik.

Pulai Nikoletta (független), Győrzámoly polgármestere elmondta, hogy a település másodszor pályázott sikeresen a Településfásítási programban.

Kiemelte, hogy a program nagy segítség is a községeknek, hogy önrész nélkül juthatnak facsemetékhez.

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.