Bemutatták a Batthyány-Strattmann László életéről szóló dokumentumfilmet

Farkas Bazsi 2023-01-27 19:10:12
Körmenden és Szombathelyen is bemutatják a filmet.

Az orvosok hercege - Boldog Batthyány-Strattmann László címmel dokumentumfilmet forgatott Kiss Stefán Mónika a "szegények orvosaként" ismertté vált és több ezer ember látását megmentő Batthyány-Strattmann László életéről; az 50 perces alkotást pénteken mutatták be Budapesten.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a premier előtt mondott köszöntőjében felidézte: 20 évvel ezelőtt avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa Batthyány-Strattmann Lászlót életútjának elismeréséül. Mint fogalmazott, az évforduló "arra világít rá, hogy a keresztény emberek összefogása mennyire szükséges a mai világban".

Mint kiemelte: Batthyány-Strattmann László jelszava a "Hűséggel és szeretettel" volt, életútja ma is példát mutat mindannyiunknak emberségből, önzetlenségből.

Balog Zoltán református püspök, az esemény fővédnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta: Batthyány-Strattmann Lászlót életművében az "orvostudomány eszközeivel való gyógyítás és a lélekkel, Isten lelkével való gyógyítás" nem egymásnak alternatívái voltak, hanem összetartoztak. "Ha a leginkább szenvedő emberekben nem fedezzük fel a megkínzott Istennek az arcát és nem úgy segítünk, mintha Krisztusnak tennénk jót, akkor nem vagyunk jó keresztények" - hangsúlyozta a református püspök.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, az esemény másik fővédnöke arról beszélt, hogy "ezekben a nehéz időkben" külön köszönetet érdemelnek azok, akik egy olyan embernek, mint Batthyány-Strattmann László, nemcsak az emlékét őrzik, hanem az életét és példáját is hozzáférhetővé teszik a mai társadalom számára.

 Az eseményen Batthyány-Schmidt Margit, az alapítvány elnöke, a film producere is üdvözölte az egybegyűlteket. Mint mondta, a Magyar Batthyány Alapítvány civil szervezetként feladatának tekinti a Batthyány család örökségének ápolását, amibe beletartozik az épített örökségen túl a szellemi, lelki örökség és értékek megismertetése és azok átadása a jelen és a jövő generációi számára.

Mint felidézte, Batthyány-Strattmann László (1870-1931) szemészorvosként vált híressé, akit a közvélemény a "szegények orvosaként" ismer, hiszen ingyenesen gyógyította a súlyos szembetegségben szenvedőket, több ezer ember látását mentve meg ezáltal. Élete során több mint harmincezer szemműtétet végzett.

Mint hozzátette, 2023 több szempontból is kiemelkedő év az alapítvány számára: egyrészt Batthyány-Strattmann László Boldoggá avatásának 20. évfordulójára készülnek, melynek mottója "Nyisd ki a szemed és láss!". Emellett ebben az évben indulnak felesége, Coreth Mária Terézia boldoggá avatásának előkészületei.

Elmondta azt is, hogy az eseménysorozat keretében számos vidéki helyszínen - egyebek mellett Körmenden, Szombathelyen Kaposváron és Felsőörsön kívánják megismertetni a nagyközönséggel az orvos életútját bemutató 50 perces dokumentumfilmet.

Szólj hozzá!

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.