Megérkezett a Sugarloaf és Lotfi Begi első közös dala

Farkas Bazsi 2022-11-25 09:05:31
Szinte kötelező gyakorlat volt Kodály országában egy szó-la-ti-dó című dalt megalkotni.

Indul a koriszezon, az ünnepváró fények kigyulladnak, a téli időszakban pedig mi sem táplálóbb, mint a Fonogram-díjas Lotfi Begi és Sugarloaf igazán vibráló, jó hangulatú közösével, a „Solatido"-val forralt borozni! Hazánk elsőszámú DJ/producere és az aranylemezes zenekar végre először együttműködött ráadásul nemzetközi projekt lett belőle, így kétségtelenül teljesen felpörgeti majd a hallgatóságot!

Sugarloaf x Lotfi Begi - Solatido (Official Music Video)

null

„A szó-la-ti-dó szolmizációt Kodály Zoltán országában mindenki ismeri generációkon átívelve. Eléggé pozitív, azonnali dallamtapadást előidéző a zene és a szöveg is" – meséli a Sugarloaf együttes szerzője és előadója, Tóth Szabi, aki Begivel több éve tervezetett már egy kollabot, hiszen rengeteg közös van bennünk: a zene iránti szeretet és elhivatottság mellett, a foci, de még meglepően a Metallica-fanatizmusuk is ide sorolható.

Begi, aki pedig nemrég egy hatalmas szerelemprojekt gyümölcsét élvezheti, hiszen a „A nagy Fradi lemez: a zene ereje" megálmodója, összefogója és producere volt (amelyen többek közt szerepel Rúzsa Magdi „Olé"-ja, és Náksi, Ámokfutók, DR BRS alkotókkal újragondolt milliós nézettségű „A hold dala") örömmel fejest ugrott ennek a régóta várt lehetőségnek. 

„A „Solatido" nemzetközi koprodukcióban készült, hiszen a magyar szerzők mellett egy norvég sráccal is dolgoztunk, Joakim With Steen-nel, akivel az Artisjus Songwriting Camp-jén ismerkedtünk meg" – tette hozzá Begi.

A csapat koncepciója a videóklipkészítéskor is az volt, hogy egy igazán színes, könnyed képivilágot hozzon létre, ezért került a választás a Szelfi Múzeumra, amitől igazán varázslatos flow-ba jövünk majd!

Szólj hozzá!

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.