Keresztes László Lóránt nem támogatta Lantos Csaba kinevezését

ugytudjuk.hu 2022-11-24 18:50:41
Az LMP-s képviselő szerint nem a miniszterjelölt lesz az, akin keresztül a kormány kivezetheti az országot az energiaválságból.

Csütörtök délután ért véget Lantos Csaba energiaügyi miniszterjelölt meghallgatása, az országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt. A meghallgatás után a bizottság elnöke, Keresztes László Lóránt tartott sajtótájékoztatót. Az LMP képviselője ismertette, hogy az új minisztériumhoz tartozik a jövőben környezetvédelem ügye, az energiapolitika és a nukleáris bizottság is. A meghallgatás közel két órán át tartott, rengeteg kérdés merült fel, azonban Keresztes szerint rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul a levegőben. Az ülés végén a kormánypárti többség támogatta Lantos kinevezését, Keresztes azonban „nemmel” szavazott, melyet meg is indokolt.

A Zöldek képviselője elmondta, hogy a válságok korában értünk. Példaként említette az energiaválságot, a vízválságot és az éghajlatváltozást is, melyet a környezetszennyezés okoz. Keresztes szerint Magyarország azért került különösen nehéz helyzetbe, mert a kormány politikája rövidlátó volt, nem készítették fel Magyarországot ezekre a kihívásokra. Az LMP szerint a kormány részéről továbbra is hiányzik a belátás, hiányzik annak szándéka, hogy érdemi változást érvényesítsenek a kormány politikájában, és ezt Keresztes szerint nem Lantos Csaba fogja érdemben megváltoztatni.

A kormány jelenleg is olyan politikát folytat, ami nem enyhíti, hanem elmélyíti a klímaváltozás Magyarországra tett hatásait, hiszen olyan ágaztokat akarnak előnyben részesíteni, mint például az akkumulátorgyártás, ami drasztikusan emelné meg az ország energiafüggőségét, nem mellékesen mindez óriási vízigénnyel jár, és komoly környezetiszennyezést okoz. Az LMP sem ezekre, sem a nukleáris biztonságot érintő Paks I. üzemidejével, és Paks II.-vel kapcsolatos kérdésekre nem kapott érdemi, megnyugtató válaszokat Lantos Csabától.

Keresztes pozitívumként megemlítette, hogy Lantos Csaba úgy fogalmazott, hogy támogatja a szélenergiát, amit a Fidesz-KDNP 2016 óta gyakorlatilag teljes egészében ellehetlenített, ugyanakkor azt nem tudhatjuk, hogy mikor lesz érdemi előrelépés ezzel kapcsolatban, összességében tehát ebben sem kaptunk megnyugtató válaszokat, tette hozzá az LMP képviselője. 
A bizottság elnöke szerint azonban a legaggasztóbb a felvetett szakpolitikai kérdések közül az ivóvíz ellátás kérdése, és a víziközművel helyzete, amely az összeomlás szélére került. Az LMP szerint azonnali intézkedések szükségesek, hiszen már középtávon veszélybe került az ivóvízellátás hazánkban. Már a következő évi költségvetésekben több száz milliárd forintot kellene fordítani erre a szektorra, ám ebben a kérdésben rendkívül sok bizonytalanságot hallottak Lantos Csabától, ismertette Keresztes. 
Az LMP szerint zöld, fenntartható energiaellátásra lenne szükség, hiszen kizárólag ez biztosítaná hazánk szuverenitását, és energiafüggetlenségét, ezen kívül pedig fontos lenne többek között a víziközmű rendszer mielőbbi fejlesztésére is. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.