Újra sugároz az utolsó Kremltől független orosz tévéadó

ugytudjuk.hu 2022-07-19 15:30:27
Ismét működik a TV Rain, amelyet Ukrajna lerohanása után tiltottak be.

Négy hónappal az után, hogy az orosz hatóságok bevonták sugárzási engedélyét, ismét adásokkal jelentkezik az utolsó Kremltől független orosz tévé - adja hírül a BBC. 

Az oroszul „Dozsd” néven ismert csatornát március elején tiltották be néhány nappal az Ukrajna elleni támadás után.

A tévének azért kellett befejeznie a sugárzást, mert „háborúnak” nevezte az inváziót. 

Egy, a háború kezdetén elfogadott jogszabály megtiltotta „a hamis információk terjesztését az orosz hadseregről”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki a moszkvai propagandában „különleges katonai műveletnek” hívott eseményeket „háborúnak” nevezi, vagy bármilyen, nem hivatalos forrásból származó információt közöl az orosz-ukrán konfliktusról, az bűncselekményt követ el. Az új szabályozás miatt mára az összes, nem Putyin köréhez köthető orgánum megszűnt, vagy külföldre költözött.

A Dozsdot emellett azzal is vádolták, hogy „szélsőséges eszméket terjeszt, tüntetésekre buzdít, orosz állampolgárokat zaklat és megzavarja a köznyugalmat”.

A csatorna számos munkatársa elhagyta az országot, s most Észtországban kezdtek újra működésüket. Egyelőre Youtube-csatornájukon közölnek hírműsorokat. Első hétfői adásukban ugyanakkor bejelentették, hogy

megkapták a műsorszórási engedélyt az Európai Unióban, 

ősztől pedig teljes műsoridőben jelentkeznek Rigából, Tbilisziből, Párizsból és Amszterdamból.

Ezeket az adásokat azonban Oroszország területén továbbra sem lehet majd fogni, így az oroszok számára legfeljebb az internetes adás lesz elérhető, s az is inkább csak az IP-címet titkosító VPN-en keresztül.

(via Azonnali)

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.