Horváth Gábor képviselőnek sikerült olyan méltatlanul felszólalni a szombathelyi közgyűlésen, hogy a képviselők többsége inkább kivonult a teremből ahelyett, hogy őt hallgassa

Farkas Bazsi 2022-05-26 19:39:00
Nemény polgármester szünetet rendelt el inkább.

Ahogy arról már írtunk, Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő felvetésére közterületet neveztek el Szombathelyen. Elsőként a Szent Márton utca egy része került képbe, majd a Gyöngyösparti sétánynál vizsgálták meg, hogy mit szólnának az itt lakók a névváltoztatáshoz. Mivel néhányan nemtetszésüket fejezték ki, így a mai közgyűlésen újabb javaslat került a testület elé.

Czeglédy azt javasolta, hogy a Csónakázó tó sétánya kapja meg a város rendszerváltás utáni első polgármesterének a nevét.

A szavazás előtti vitában Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) képviselő azt mondta, hogy egy 2019-es pódium beszélgetésben egy újságíró méltatlan szavakat használt Wagnerre, amin szerinte a jelenlévő Czeglédy Ungár Péter társaságában jókat nevetett.

Horváth hozzászólása alatt a képviselők szállingózni kezdtek kifelé a teremből. Többen bekiabáltak neki, hogy méltatlan az, amit művel. 

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester végül 5 perc szünetet rendelt el. Egyrészt azért mert Horváth hozzászólása alatt annyi képviselő hagyta el a termet, hogy a testület határozatképtelen lett. Másrészt pedig azért, hogy időt adjon a Fidesz-frakció vezetőjének , hogy beszéljen a képviselővel, hogy mit illik és mit nem illik egy közgyűlési hozzászólásban mondani.

A közjáték után a közgyűlés egyhangúlag szavazta meg az előterjesztést.  

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.