Több mint egymilliárd forintos, közlekedésfejlesztéshez kapcsolódó előkészítési projektek indulnak Győrben

Fehér Buda 2022-05-05 19:00:00
Uniós forrásból biztosítják a beruházásokat.

Több mint egymilliárd forintos, uniós forrásból fedezett, közlekedésfejlesztéshez kapcsolódó előkészítési projektek indulnak Győrben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a közmédiával. Mosóczi László ismertette: az egyik projektben az idén év végéig többi között elkészül a helyi közlekedési szokások és a tömegközlekedési csomópontok felmérése, részletes megvalósíthatósági tanulmány, 30 elektromos autóbusz beszerzését megelőző műszaki koncepció, 15 okosmegállóhely kialakításának koncepciója, egy autóbuszsáv koncepcióterve, a városi menetrend fejlesztési javaslata, valamint az elektronikus jegyrendszer bevezetésére vonatkozó terv, írja az MTI.

A másik projektben jövő tavaszra az elővárosi közlekedés fejlesztését megalapozó dokumentumokat - például részletes megvalósíthatósági tanulmányt, közútbiztonsági hatásvizsgálatot, valamint fenntarthatósági és klímakockázati tanulmányt - dolgoznak ki. Az államtitkár kiemelte, hoogy Győrbe a város vonzáskörzetéből a becslések szerint naponta 20-30 ezren ingáznak dolgozni, iskolába, egészségügyi intézménybe vagy vásárolni, kikapcsolódni, így a fejlesztés 150-160 ezer ember közösségi közlekedési lehetőségeit javítja majd. A beruházások sok embert győzhetnek meg a helyi és elővárosi közösségi közlekedés előnyeiről - tette hozzá.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Elmondta: Győr Magyarország egyik legfejlettebb, legfejlődőbb városa, megyéje, a városi élet minőségének javításához viszont nélkülözhetetlen a színvonalas közösségi közlekedés. A kényelmes, gyors és megbízható szolgáltatások növelik az emberek komfortérzetét, a helyi és elővárosi közlekedés a közutak zsúfoltságának csökkentésével még élhetőbbé teszik a településeket - fűzte hozzá. Mosóczi László kitért arra is, hogy a kormány eddig is sokat tett a győriek színvonalas kiszolgálásáért. Az ezt szolgáló intézkedések között említette, hogy a Volánbusz hat vidéki nagyvárosban hatvan magyar gyártású elektromos buszt szerez be, amelyből 13-at Győrben állít a lakosság szolgálatába 2022 végén, 2023 elején.

A decemberi menetrendváltástól a megyeszékhely és Budapest között is járnak a MÁV-Start emeletes motorvonatai, és Győr térsége meghatározó állomása lesz két "korszakos jelentőségű" vasúti fejlesztésnek is: a varsói gyorsvasút - a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) fővárosait összekötő nagysebességű vasút -, valamint a V0 nevű teherforgalmi vasútvonal is itt halad majd el - emlékeztetett. Hozzátette: tavaly adták át az év kerékpárútja címre jelölt összeköttetést Győr és Pannonhalma között.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.