A ZTE kivásárolta a Szombathelyi Haladás utánpótlás-válogatott védőjét

Vágvölgyi Bálint 2022-01-17 16:30:47
Mocsi Attila mellett Tóth Dávid is távozott a Haliból.

Távozott a Szombathelyi Haladás csapatából Mocsi Attila és Tóth Dávid.

Mocsi 2020 nyarán érkezett a Mol Fehérvártól Szombathelyre és gyorsan alapemberré vált a Haliban. A védő az U21-es válogatottban is bemutatkozott. Mocsi 56 bajnokin lépett pályára zöld-fehér színekben, két gólt szerzett és két gólpasszt adott, jövő nyárig szólt a szerződése, most a ZTE FC kivásáolta.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek és az NB I-ben bizonyíthatok. Bízom benne, hogy tudok élni ezzel a lehetőséggel, szeretném a csapatot segíteni. Bizakodó vagyok és nagyon várom már, hogy a csapattal edzhessek, majd ezt követően bemutatkozzak Zete-mezben” - nyilatkozta Mocsi a zalaegerszegiek hivatalos honlapjának.

- Mocsi Attila szerződésében szerepelt egy kivásárlási ár, amit ha valaki kifizet, akkor el kell engednünk a játékost - mondta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója a haladas.hu-nak. - Nos, a ZTE kifizette ezt az összeget és mivel Mocsi mindenképpen menni akart, ma felbontottuk a szerződését. Köszönünk mindent, amit a Haladásért tett és további sok sikert kívánunk pályafutásához. Van még egy távozónk: Tóth Dáviddal közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Dávid ősszel szinte egyáltalán nem játszott, máshol több lehetőséghez juthat. Neki is köszönünk mindent, amit a Haladásért tett.

Tóth Dávid 2017-ben érkezett a Halihoz, ezután kölcsönben Sopronban és az ETO-ban is játszott, majd 2019 nyarán visszatért a szombathelyi csapatba, ahol 44 bajnoki meccsen lépett pályára.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.