Karácsony Gergely vezeti a Párbeszéd választási listáját, de nem akar a parlamentbe beülni

Nagy Donát 2021-12-04 17:09:00
Azt mondja, ez csak szimbolikus, ő továbbra is főpolgármesterként szeretne dolgozni, szövetségben az új kormánnyal.

Karácsony Gergely a testület ülését követően tartott, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón közölte, kizárólag szimbolikusan vezeti pártja parlamenti választási listáját, mivel nem kíván országgyűlési képviselő lenni, írja az MTI.

Hangsúlyozta, az ellenzéki pártok kormányváltása esetén arra készül, hogy főpolgármesterként szövetségben dolgozhat majd az új kabinettel.

Karácsony Gergely szólt arról is, a Párbeszéd listáján nem kapott előkelő helyet a párt két azon politikusa - Szabó Tímea és Dorosz Dávid -, akik az egyéni körzetekben közös ellenzéki jelöltként indulnak.

Fotó: MTI/Mónus Márton

A Párbeszéd listájának második helyén Szabó Rebeka áll, akit Kocsis-Cake Olivio és Berki Sándor követ - ismertette.

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje elmondta, nincs feszültség az ellenzéki pártok között, sőt napról napra erősödik az ellenzék egysége.

Szólt arról is, jobbközép gondolkodású keresztény emberként nem ellentétes az értékrendjével a Párbeszéd programjában szereplő igazságos, szolidáris és zöld Magyarország ígérete.

Hangsúlyozta: nem megszüntetik, hanem igazságossá teszik a rezsicsökkentést.

Szemben azzal a 20 százalékos rezsicsökkentéssel és befagyasztással, amelyet Orbán Viktor csinált

- fogalmazott.

Megjegyezte, az Európai Uniónak hatalmas források állnak rendelkezésre, amellyel nem csak 20 százalékos, hanem akár 77 százalékos rezsicsökkentés is elérhető, ahogy az történt Hódmezővásárhelyen is.

A legnagyobb rezsicsökkentés a korrupció kikapcsolása, ami 30-40 százalékot fog levenni minden állami kiadásból

- mutatott rá.       

Szabó Tímea, a Párbeszéd másik társelnöke, frakcióvezetője elmondta, pártja kormányra kerülése esetén azokat a zöld és baloldali értékeket jelenítené meg minél markánsabban, amelyeket "most páros lábbal tipor el az Orbán-kormány".

Orbán Viktor kormánya fél, hazudik, gyűlöletet kelt, mivel pontosan tudják, hogy jövő áprilisban itt vége van a dalnak

- fogalmazott. Hozzátette: Márki-Zay Péter vezetésével egy tiszta, becsületes kormányt alakítanak, amely figyel a dolgozói jogokra, az egyedülálló édesanyákra és a szegénységben élőkre.

Berki Sándor, a Párbeszéd listájának 4. helyezettje elmondta, parlamentbe kerülése esetén a roma ügyet képviselné. Azon reményének is hangot adott, hogy a következő kormány nem eszközként, hanem partnerként tekint majd a roma közösségre.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.