Több mint 40 millió forintot kapott végkielégítésként Karas Monika, a Médiahatóság októberben lemondott fideszes vezetője

Nagy Donát 2021-11-15 12:15:37
Új helyén, az Állami Számvevőszék alelnökeként pedig máris 4 milliós bérre jogosult, havonta.

Karas Monikat még 2013 augusztusában választották a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének. Ez az a szervezet, aminek feladata a média kiegyensúlyozottságának biztosítása, illetve a kamu hírek elburjánzásának megakadályozása. Az talán sokat elmond arról, ez mennyire sikerül, hogy a hatóságban csak és kizárólag fideszes delegáltak vannak, ellenzéki tagot még a közelébe sem enged az állampárt.

Karas mandátuma eredetileg 9 évre szólt, de nemrég idő előtt "lemondott".

Azaz így nem az új, esetleg nem fideszes országgyűlés dönt utódjáról 2022-ben, hanem a mostani, így Orbán Viktor pártja továbbra is bebetonozza magát a hatóságba.

Megint egy NER-kádert betonozhatnak be a médiahatóságnál Karas Mónika lemondása után

A 24.hu információja szerint október 31-ei hatállyal lemondott posztjáról Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, egyben a Médiatanács elnöke. A portál szerint Karas már tudatta is a döntését Áder János köztársasági elnökkel. Értesülésüket az NMHH Kommunikációs Igazgatósága péntek délután megerősítette. Mint írták, az elnök a lemondását „új szakmai kihívások keresésével indokolta".

Karas persze nem távozott üres kézzel: a 24.hu információi szerint jelentős összeget kapott végkielégítés és kártalanítás címén.

A portál azt írja, Karas már csak azért 35 millió forintra jogosult, mert egy évig nem helyezkedhet el a médiában, az Állami Számvevőszék alelnökeként viszont máris havi 4,2 milliós bruttó bérre jogosult – ez megegyezik eddigi fizetésével.

Karas összesen bruttó 61,6 millió forintot kapott, vagyis a nettó lelépési pénze több mint 40 millió forint, ami természetesen közpénz – volt.

Szép.

A Demokratikus Koalíció szerkesztőségünkhöz a következő közleményt jutatta el a témában:

Botrányos, hogy 41 millió forintos végkielégítést tehet zsebre a Propagandahivatal lemondott vezetője

Néhány hete csupán, hogy a Fidesz a választási vereségtől rettegve lemondatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság éléről Karas Mónikát, hogy újabb kilenc évre Orbán választhassa meg a helytartóját a propagandagépezet egyik ékkövének az élére. Ma kiderült, hogy Karas 41 millió forintos végkielégítést tehetett zsebre, mielőtt az Állami Számvevőszék alelnöki székében landolt volna havi 4,2 millió forintos fizetésért.

A Demokratikus Koalíció szerint bicskanyitogató az az arrogancia, ahogy a Fidesz kezeli a saját pártkádereit a magyar emberekhez képest. Nem elég, hogy mindenfajta demokratikus normával szembemegy, ahogy Orbán újra egyszemélyben akarja eldönteni, ki asszisztáljon az NMHH éléről a rendszerszintű propagandájához, most még a magyar adófizetők pénzén fizetik ki a hatalmi érdekeiket kiszolgáló, a független sajtó szétverésében tevékenyen résztvevő embereiket. 2022 után véget kell vetnünk a szervilis pártkáderek gazdagodásának és az adófizetők pénzének lenyúlásának!

Varga Zoltán
A DK frakciószóvivője 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.