Megint egy NER-kádert betonozhatnak be a médiahatóságnál Karas Mónika lemondása után

Papp László Tamás 2021-10-15 17:47:00
A jelenlegi fideszes többség választhatja meg 9 évre az utódát.

A 24.hu információja szerint október 31-ei hatállyal lemondott posztjáról Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, egyben a Médiatanács elnöke.

A portál szerint Karas már tudatta is a döntését Áder János köztársasági elnökkel.

Értesülésüket az NMHH Kommunikációs Igazgatósága péntek délután megerősítette. Mint írták, az elnök a lemondását

„új szakmai kihívások keresésével indokolta”.

A politikai logika alapján viszont aligha csak az új kihívások keresése áll a döntés hátterében

– teszik hozzá a cikkben.

Karas Monikát a miniszterelnök javaslatára 2013. augusztus 19-én nevezte ki – az elhunyt Szalai Annamária helyére – a médiahatóság vezetőjévé az államfő. 

A kinevezéssel Karas automatikusan a Médiatanács elnökjelöltjévé vált, a parlament pedig szeptember 9-én meg is választotta kilenc évre a testület élére.

A kinevezése tehát 2022 szeptemberében járna le – már a jövő tavaszi országgyűlési választás után. Az elnököt ráadásul a hatályos médiaszabályozás alapján nem lehet újraválasztani.

A lemondása viszont megnyitja az utat azelőtt, hogy még a jelenlegi kormánytöbbség döntsön az utódlásról, kilenc évre bebetonozva a több tízmilliárdos büdzsé felett rendelkező médiahatóság, valamint a médiaszolgáltatók működését ellenőrző Méditanács új vezetőjét

– emlékeztet a 24.hu.

Karas Monika korábban a Simicska Lajoshoz tartozó médiabirodalom jogásza volt.

Amint arról a 24.hu beszámolt, Karas Monikával meglehetősen nagyvonalú volt a törvényhozás: 2019 nyarán megháromszorozták, 1,3 millió forintról havi négymillió forintra emelték a fizetését.

A Médiatanács négy tagját ugyancsak kilenc évre 2019 decemberében választotta meg az Országgyűlés kormánypárti többsége, közülük Hankiss Ágnes idén augusztusban elhunyt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.