Hétmilliárdos beruházással fejleszt az Egis Körmenden

Papp László Tamás 2021-10-15 20:54:00
Ezáltal teljessé vált az országban a cég onkológiai termékfejlesztési és gyártási infrastruktúrája, valamint új csomagolóüzemet is létrehoztak.

A magyar gazdaság dimenzióváltása nem lassult le, még fel is gyorsult a koronavírus-járvány alatt, amiben a gyógyszeriparnak hatalmas szerepe volt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca szerint pénteken Körmenden – írja az MTI.

A közlemény szerint a tárcavezető az Egis Gyógyszergyár Zrt. körmendi üzemátadó ünnepségén kijelentette, hogy a magyar gazdaság úgy megerősödött az elmúlt 10-11 évben, hogy még a pandémia idején is nőni tudott a technológiai színvonala és hozzáadott értéke, illetve a kutatás-fejlesztés részesedése is.

„Magyarország egy dimenzióval feljebb lépett, egy dimenzióval magasabb kategóriában vagyunk” - fogalmazott.

A francia tulajdonú, Magyarországon 4600 embert foglalkoztató gyógyszeripari csoport most átadott 7 milliárd forintos beruházáshoz az állam 1,1 milliárd forint támogatást biztosított. Ezáltal teljessé vált az országban a cég onkológiai termékfejlesztési és gyártási infrastruktúrája, valamint új csomagolóüzemet is létrehoztak.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a magyar gyógyszergyártás nemzetközi mércével is rendkívül versenyképes, és az autóipar mellett a gazdaság meghatározó iparága. A bevételhez arányosítva ebben a szektorban költik a legtöbbet innovációra a vállalatok.

A Magyarországon 36 ezer embert foglalkoztató ágazat tavaly a negyedik legnagyobb növekedést produkálta, kis híján 1000 milliárd forintos termelési értéket állítva elő. És az idei év első 8 hónapjában is 4 százalékkal növelte a teljesítményét - közölte.

Az ágazat nemzetközi versenyképességét mutatja, hogy idén a világ 124 országába jutottak el Magyarországon előállított gyógyszerek.

Az Egis magyarországi termelésének is több mint 70 százalékát az exportpiacokon értékesítik.

A miniszter leszögezte, hogy a járvány alatt a kormány tartotta magát ahhoz az alapelvhez, hogy segély helyett munkát kell adni az embereknek. Az ennek nyomán megindított beruházásösztönzési programnak köszönhetően pedig "hatalmas beruházási rekord" született, és Magyarország jelenleg másfél évvel a világgazdasági folyamatok előtt jár a gazdasági helyreállítás tekintetében.

Rámutatott, hogy az Egis világszerte 16 gyártóbázissal és 15 nemzetközi terápiás kutatóközponttal rendelkezik, mégis Magyarországra hozta az új beruházását, ami hatalmas elismerés.

Végezetül aláhúzta, hogy Magyarországon a francia vállalatok jelentik az ötödik legnagyobb beruházói közösséget. Hozzátette: Franciaország Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere, a kétoldalú kereskedelmi forgalom 15 százalékkal nőtt idén eddig, a magyar export pedig 23 százalékkal.

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.