Tojással dobták meg Emmanuel Macront

Fehér Buda 2021-09-27 20:00:50
A tojásdobálót a helyszínen előállították.

Tojással dobták meg hétfőn Emmanuel Macront a közép-franciaországi Lyonban, a vendéglátóipar egyik nemzetközi rendezvényén. A tojás a vállán érte a francia államfőt, de nem tört össze. A tojásdobálót a helyszínen előállították, írja az MTI.

"Ha akar valamit mondani, jöjjön ide!" - mondta a köztársasági elnök. "Mindjárt oda is megyek hozzá" - tette hozzá. Hét hónappal az elnökválasztás előtt Emmanuel Macron tetszési mutatója csökkenőben van, jelenleg a franciák 38 százaléka elégedett a tevékenységével és 59 százalékuk elégedetlen. Az elnök ugyanakkor még mindig népszerűbb, mint az elődei voltak a kormányzásuk ugyanezen időszakában: Francois Hollande tetszési mutatója 22, Nicolas Sarkozyé pedig 36 százalékos volt.

Az incidens a legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és vendéglátóipari szakkiállításon, a SIRHA hétfői megnyitóján történt Lyonban. Emmanuel Macront a kiállítók többsége szívesen fogadta, és megköszönték a koronavírus-járvány alatt nyújtott nagyvonalú állami támogatásokat. A rendezvényen a francia elnök bejelentette, hogy az éttermekben bankkártyával fizetett borravaló a jövő évtől adómentességet élvez.  

Június 8-án Emmanuel Macront arcul ütötte egy férfi egy dél-franciaországi látogatásán, amit a teljes politikai elit elítélt. A támadót négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, a férfi szeptember 21-én szabadult. Emmanuel Macront egyébként még elnökjelöltként 2017 márciusban is megdobták tojással a párizsi mezőgazdasági szakvásáron, amit a jelölt akkor a "folklór részének" minősített.

Szólj hozzá!

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.