Hamilton nyerte az Orosz Nagydíjat 

Farkas Bazsi 2021-09-26 15:36:00
Sokáig Lando Norris vezetett, aztán megjött az eső.

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben.

A 36 éves pilótának ez pályafutása 100. futamgyőzelme, az idén ötödször nyert, Szocsiban szintén ez volt az ötödik sikere.

Hamilton mögött legnagyobb riválisa, az utolsó helyről rajtoló holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, harmadikként pedig a spanyol Carlos Sainz Jr. zárt a Ferrarival.

Hamilton ezzel a sikerrel két ponttal vezet Verstappen előtt a világbajnoki pontversenyben.

A rajtot a negyedik helyről startoló Hamilton pocsékul kapta el, az első kanyarokban több pozíciót is veszített, miközben a második kockából kezdő Sainz át tudta venni a vezetést a pole pozícióból induló Lando Norristól (McLaren). Az első kör végén Sainz, Norris, George Russell (Williams) volt az első három sorrendje, Hamilton pedig a hatodik helyért csatázott a spanyol Fernando Alonsóval (Alpine).

A 10. körben Sainz változatlanul vezetett, de Norris nagyon közel volt hozzá, közben az utolsó helyről rajtoló Verstappen már 12. volt. Hamilton a hatodik pozícióban száguldott, a kerékcseréket pedig Russell kezdte meg a 14. körben, percekkel azután, hogy Norris megtámadta és meg is előzte az élen Sainzot. A Ferrari spanyol versenyzője ezután rögtön a boxba hajtott friss abroncsokért, Hamilton pedig a 27. körben állt ki kerékcserére, miközben Norris magabiztosan vezetett, és rövidesen szintén kiállt új gumikért.

Túl a versenytáv felén így Norris volt a legkedvezőbb helyzetben, az előtte száguldó három versenyzőnek még hátra volt a kerékcseréje, Hamilton pedig nagyjából nyolc másodperccel maradt el tőle, miután megelőzte Sainzot. A hajrá kezdetére - amikor már minden versenyző túl volt a kerékcseréjén - Norris vezetett, Hamilton csaknem két másodperces hátránnyal száguldott másodikként, a harmadik pozíció pedig Sainzé volt.

Hat körrel a leintés előtt elkezdett esni az eső Szocsiban, Hamilton, és a mezőny javarésze pedig a boxba hajtott átmeneti esőgumikért. Norris előnye így magabiztossá vált, de ő a száraz pályára alkalmas gumikon próbált az egyre inkább eleredő esőben végigmenni. A fiatal brit rosszul döntött, hamarosan szinte befordulni sem tudott a kanyarokba, így Hamilton könnyedén megelőzte, majd az addigra már harmadikként száguldó Verstappen, és a mögötte érkezők is elmentek mellette, miközben a boxba hajtott a vizes pályára alkalmas gumikért. Norris végül hetedikként ért célba.

A vb két hét múlva Törökországban folytatódik.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.