Kunhalmi, Jordán, Hajós, Karácsony, Ungár és Nemény is azért lépett ma színpadra Szombathelyen, hogy a Fidesz ellen kampányoljon

Farkas Bazsi 2021-07-23 19:25:04
Komoly tömeg gyűlt össze a Fő téren. 

Igaz ebben a pandémia is szerepet játszott, de régen látott tömeg gyűlt ma össze a szombathelyi Fő téren. Karácsony Gergely (MSZP-P-LMP) miniszterelnök jelölt és Ungár Péter (LMP-MSZP-P-Jobbik) szombathelyi képviselőjelölt tartottak utca fórumot.

A műsort Hajós András moderálta. 

 
A két jelölt mellett még Jordán Tamás és Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, valamint Nemény András (Éljen Szombathely) Szombathely polgármestere is színpadra lépett.

Elsőként Nemény beszélt. Arra emlékeztetett, hogy az elmúlt pár évben milyen komoly megmozdulásokon vettek részt a szombathelyiek. Kiálltak a netadó ellen, Jordán Tamás mellett és a rabszolgatörvény ellen is felemelték hangjukat. Majd 2019-ben közösen mondtak nemet a Fideszre.

Kunhalmi Ágnes a Fidesz gyűlölet keltéséről beszélt és arról, hogy most megint egy magyarokat magában foglaló csoportot akar a társadalomból kitaszítani.

Ungár Péter megköszönte a helyiek támogatását, majd arra emlékeztetett, hogy a kormány kevesebbre becsüli a szombathelyieket, mint a győrieket, veszprémieket, zalaegerszegieket. Hiszen míg más városok kaptak kompenzációt, addig Szombathely egyetlen forintot sem kapott a kormánytól.

Jordán Tamás megköszönte azt, hogy a polgárok kiálltak érte, és József Attila igen beszédes, A számokról című versét szavalta el.

 Végül Karácsony Gergely beszélt arról, hogy jelenleg 1% uralkodik 99%-on, ők pedig pont ennek az ellenkezőjét szeretnék elérni. 

Az egy órás, zenés, beszédekkel tarkított politikai showt IDE KATTINTVA lehet megnézni. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.