Hetvenévesen tojt tojást a világ legöregebb madara

Fehér Buda 2021-03-05 17:13:17
Wisdom negyvenedik fiókája már ki is kelt.

A világ legöregebb madara éppen idén töltötte be a 70. életévét. A Wisdom névre keresztelt laysan-albatroszt legelőször 1956-ban figyelték meg, akkor úgy becsülték, hogy ötéves lehetett, ezek a madarak ekkor érik el az ivarérett kort. Wisdom azóta rengeteg utódot hozott a világra, és még most sem áll le, a 

hetvenéves madárnak a múlt hónapban kikelt a 40. fiókája is.

A kis madár egy szigeten jött a világra, nem messze Hawaiitól. Az anyuka életkora majdnem a tripláját is eléri a laysan-albatroszok várható életkorának, habár a biológusok szerint még rengeteg minden van, amit nem tudunk ezekről a szárnyasokról.

Wisdom az utódok száma mellett még egy rekordot is tart, ő a legidősebb madár, akit az Egyesült Államok és Kanada területén megfigyeltek. A jelenlegi párjával 2010 óta nevelik az utódokat, emberi beavatkozás nélkül. A legújabb fióka a megfigyelők szerint jól van, a két szülő felváltva eteti a kis madarat. 

Amióta Wisdomot meggyűrűzték, a madár nagyjából 4,8 millió kilométert repült. A laysan-albatroszok egész életükre választanak párt, a megfigyelők azonban nem tudják, hogy Wisdomnak az évtizedek alatt egyetlen párja volt-e. Wisdom jelenlegi párját, Akeakamait 2010-ben figyelték meg először, de elképzelhető, hogy korábban egymásra találtak. 

A 21 ismert albatrosz faj közül 19 jelenleg is veszélyeztetett. Több tényező miatt is lecsökkent a számuk, rossz hatással van rájuk a természetbe kijutó ólóm, a túlhalászat, a klímaváltozás, de még a tengervízen úszó szeméttel is meggyülik a bajuk. Wisdom szerencsére egy természetvédelmi területen él, így nem kell félnie az emberi tevékenység negatív hatásaitól.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.