Devecserit megműtötték, fél év kihagyás vár rá

Vágvölgyi Bálint 2021-02-25 19:40:00
A Hali védője Achilles-ín-szakadást szenvedett.

A Szombathelyi Haladás két kulcsjátékosa is megsérült a Kisvárda elleni Magyar Kupa-mérkőzésen. A meccs 66. percében Devecseri Szilárdot, tíz perccel később Csilus Tamást kellett lecserélni. A középső védő bal lábában elszakadt az Achilles-ín, körülbelül féléves kihagyás vár, Csilusnak pedig jobb combjában szakadt el az izom.

- Egy jobb oldali szabadrúgásból jött a labda a kapu elé, sikerült elfejelnem a berobbanó támadó elől, aki viszont – már nem emlékszem pontosan – vagy megrúgott, vagy rám lépett, ahogy földre értem – mondta Devecseri a klubhonlapnak. – Hozzáteszem, nem szándékos mozdulat volt a részéről, nagy volt a tumultus, mindketten a labdát figyeltük. Óriási, tompa fájdalmat éreztem, és amikor megpróbáltam levenni a cipőm, láttam, hogy lötyög a bal lábam – tudtam, nagy baj van. Jött a masszőr és az orvos, csak annyit kérdeztek: öltöző vagy kórház? Mivel utóbbi mellett döntöttem, mentővel bevittek. Megröntgeneztek, majd a felvétel láttán toltak is a műtőbe, elszakadt ugyanis az Achilles-ínam. A műtét rendben ment, éjszaka viszont egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mikor reggel óvatosan felálltam – rá persze nem állhatok – ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Csütörtök délelőtt hazaengedtek. A rehabilitáció három-négy hónap, utána kezdhetek el mozogni, az orvosok szerint szeptemberben futballozhatok újra. Remélem, kicsit túloztak, és hamarabb visszatérhetek. Rengetegen kívántak jobbulást, ettől azért most már sokkal jobb a hangulatom.

Csilusra még nem tudni, mennyi kihagyás vár, a szakadás nagyságától két-hat hétig nem futballozhat.

- Debreceni ívelt a védők mögé egy labdát, és úgy éreztem, érdemes rástartolnom, de ahogy elindultam, pukkant egyet a combom és beszúrt. Bíztam benne, hogy nincs szakadás, hanem csak húzódás, de mivel nem tudtam folytatni a játékot, cserét kértem. Noha még nem voltam ultrahangon, a tünetek alapján szinte biztos, hogy szakadás van. Korábban már szakadt el a combizmom, tudom, hogy milyen. Sétálni ugyan tudok, de egy-egy lépésnél belenyilall a fájdalom. A napokban megvizsgálnak, de addig is elkezdtem a gyógytornát, emellett kezelik a combomat. Ha kis szakadásom van, akkor kettő-négy, ha nagyobb, akkor négy-hat hét kihagyás vár rám. Egy sérülés sosem jön jól, most meg pláne nem, amikor kétszer kikaptunk – remélem, mihamarabb újra a csapat rendelkezésére tudok állni.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.