A kínai vakcinát több háziorvos nem adja be magától, csak ha a beteg direkt azt kéri

Nagy Donát 2021-02-22 08:13:06
Mai napig nincs az oltásnak alkalmazási előirata, csak a gyártó ajánlása magyarra fordítva.

Megosztja a háziorvosokat a távol-keleti oltás - írja a Népszava. A lap szerint már e héten elkezdhetnek oltani a háziorvosok a kínai Sinopharm vakcinával. Ez az az oltóanyag, amely esetében az engedélyező hatóság rendkívüli könnyítéssel adta meg a hazai felhasználási engedélyt.

A Magyar Orvosi Kamara ugyan kérte, hogy hozzák nyilvánosságra az oltás alkalmazási előiratát, de ehelyett csak a kínai gyártó termékismertetőjének magyarra fordított változatát kaphatták meg.

Fotó: MTI

Majd György István, az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiában bejelentette, hogy a háziorvosok több tízezer adag kínai, Sinopharm vakcinát kapnak - főleg a 60 feletti betegek oltására. A Népszava több háziorvost is megkérdezett, hogy fognak-e oltani a különleges engedélyezési szabályokkal behozott kínai vakcinával.

Csak a szabályos, az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltunk

- mondta Keszthelyi Gyula Cserépváralján praktizáló háziorvos. A lap szerint aki kéri a kínait, azt beoltja, aki nem, azt inkább elküldik az oltópontra, hogy a Pfizer-féle vakcinát kapja.

A kínait nem fogjuk ajánlani egyetlen betegnek sem, de le sem beszéljük őket róla, ha kéri megkaphatja

- tette hozzá.

A háziorvos nem tartja etikusnak, hogy miközben van több, az Európai Gyógyszerhatóság által jóváhagyott vakcinája is az országnak, aközben egy olyannal kellene oltania, amelyről alkalmazási előirat, csak a gyártó leírása.

A kínai tesztek elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, ennek ellenére Magyarországon a 60 felettieket is oltanák vele a kormány ajánlása szerint.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.